Sándor Pál: „Húsz évig volt, most nem lesz tovább”

A játékfilmes Hunnia miért foglalkozik dokumentumfilmmel? Filmekkel?

A Hunnia hagyományainak megfelelően nem játékfilmes, hanem mozgófilmes stúdió. Minden olyan dolgot befogad, befogadott, ami mozgókép és értelme van, ami hatni tud, és itt nincsenek számomra műfajok. 1970-től vagyok a stúdiónál egy tíz éves köztes kihagyással és ez mindig így volt. Véshettem volna kőbe ezt én, akár a Simó, de nem kellett, ez így működött.
A Johnnal vettük fel először a kapcsolatot, tulajdonképpen egy bérmunkáról volt szó. Én ajánlottam neki Csabát, mert tudtam, hogy tehetséges és érzékeny alkotó egy ilyen típusú film létrehozására.

Nem túl nehéz-merész produceri vállalkozás egy ilyen tematikára felfűzött dokumentumfilm létrehívása? Vajon milyen sikere lesz a mai mozikban a mélyszegénységről szóló filmnek?

Nagy „sikere” van a mélyszegénységnek, hiszen ha igazak az adatok, akkor nálunk 3 millióan élnek közel vagy egészen a mélyszegénységben. Sikerorientált ember vagyok, kötelességem is, hogy minél több emberhez eljusson a film. De nekem nem ez volt az elsődleges szempont, hanem az, hogy ez egy kordokumentum.

A 2000-es évek első felének nagyon fontos társadalmi dokumentuma. Nekem ez palackposta, hogy lehessen tudni, majd milyenek voltunk, hogyan küzdöttünk. Hihetetlen átalakulás történt egyik társadalmi formáról egy másikra, ez a születés kínja, amit most megélünk. A második szempont, hogy ez a film hatni tudjon a nézőre, megoldásokat nem tud adni, de ez nem is az alkotók dolga. Kérdéseket vet fel, hogy jövök én ahhoz, ha egy ilyen világban élünk, hogy én jól élek? Egyáltalán hogy lehet, hogy ilyen különbségek vannak egzisztenciálisan? Ha az emberben van valami felelősség, jóérzés, akkor ezeket a kérdéseket fel kell tennie, és, ha tud a maga módján tenni, mondani valamit ennek érdekében, akkor én ezt a tenniakarást természetesnek és törvényszerűnek tartom.

Azon kívül, hogy a film feltérképez egyfajta szegénységet, amely a pokol egyik bugyra, engem azért fogott meg ez a film, mert nem a lemondásról szól, hanem az emberek életben maradásáról, a napi hitről újból és újból, a családsegítő tehetetlenségéről és mégis tenniakarásáról. A gyerekek tekintete, a szülők ragaszkodása, a gondozók újbóli nekifutása naponta, ez az alapvető hit, ami vezeti a nézőt, ezért volt jó nekem nézni ezt a filmet.

A Hunnia Filmstúdió vagy maga a szakma örvényben van?

Egyet világosan látni kell, hogy az a filmfinanszírozás, ami eddig 20 éven át volt, nem lesz tovább. Ez egy másik, idegen világ számomra, de én már annyiszor éltem másik világban, valahogy majd úgyis lesz. Az nagyon zavaró, hogy idegen és kialakulatlan, bizonytalan, mint minden változás. Ezt a filmet látva azonban nem akarok panaszkodni.

És szubjektíven: kerültél már örvénybe?

Persze. Gyerekként belerohantam a II. Világháborúba, vagy ő rohant belém, bújtattak, intézetben éheztem, tudom, mi az éhezés. De ahhoz képest, hogy ismerem a vacak élethelyzeteket, látni az örvénybe került, örvényben élő embereket, az nem ugyanaz. Az emberben valamifajta düh, valamifajta értehetetlenség mentén óhatatlanul felmerül a miért? Hogy miért?