2024. április 18. - Andrea, Ilma

Tényleg a zsidók kéme volt?

Iránban kedden felakasztották azt a férfit, akit korábban az izraeli titkosszolgálat javára végzett kémkedésért halálra ítéltek - idézte az IRNA állami hírügynökség az ügyészség közleményét.
2010. december 28. kedd 10:20 - HírExtra
A tájékoztatás szerint Ali Akbar Sziadatot, aki a Moszadnak kémkedett, kedd reggel az Evin börtönben felakasztották. A férfi állítólagos tevékenységét 2004-ben kezdte, négy év múlva, 2008-ban vették őrizetbe, amikor el akarta hagyni az országot. Azzal vádolták, hogy titkos információkat adott át Izraelnek az iráni katonai támaszpontokról, hadműveletekről, harci repülőgépekről, légi balesetekről, illetve iráni rakétákról.

Arról nincs értesülés, hogy Sziadat állami alkalmazott volt-e, illetve hogyan jutott a titkos információkhoz. Az izraeli titkosszolgálat embereivel állítólag törökországi, thaiföldi és hollandiai útjai során találkozott.

Az IRNA jelentése szerint a férfi bevallotta, hogy a titkos információkért cserébe 60 ezer dollárt kapott, illetve a titkos találkozókon alkalmanként hétezer dollárt. Munkájához 2007-ben "eszközöket" és egy számítógépet is kapott. Két évvel ezelőtt, amikor elfogták, 29 oldalnyi titkos dokumentumot találtak nála.

A bíróság első fokon halállal sújtotta, majd az ítéletet a fellebbviteli bíróság is helybenhagyta.

Abbasz Dzsafari Dolatabadi teheráni főügyész vasárnap arról számolt be, hogy halálra ítélték egy kémet, aki a "cionista rezsim", (azaz Izrael) javára végezte tiltott tevékenységét. Hozzáfűzte, hogy a halálos ítélet megerősítése után felfedik a kém kilétét. Az iráni igazságszolgáltatás a kémkedéshez kapcsolódó egyéb ügyeket is vizsgál. A helyi média két hónappal ezelőtt két, Izraelnek dolgozó kém elítélését helyezte kilátásba.

Izrael azzal vádolja Iránt, hogy polgári atomprogramja örvén atomfegyverre akar szert tenni, míg az iráni hatóságok azzal vádolják Izraelt, hogy Teheránnal szemben ellenséges tevékenységet folytat, így kémkedik, az ország nukleáris, illetve katonai programját próbálja kifürkészni.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását