2024. július 13. - Jenő

107 évesen hunyt el az üzletember

107 éves korában elhunyt Roy R. Neuberger, a XX. század egyik legjelentősebb üzletembere és művészetpártolója a manhattani Pierre szállodában - tudósított a New York Times szombaton.
2010. december 26. vasárnap 19:36 - HírExtra
Neuberger, a Neuberger Berman befektetési cég alapítója hosszú életének javát New Yorkban töltötte. 1903. július 21-én született tehetős zsidó családban, amely Connecticutból költözött New Yorkba 1909-ben. Neuberger 12 évesen lett árva. Mindössze egy év után otthagyta az egyetemet, öröklött pénzéből Európába utazott 1924-ben. Az aranyifjú a Szajna bal partján lakott Párizsban, teniszezni járt, rendszeresen látogatta a Lourvre-t és más múzeumokat, és életre szóló barátságot kötött Meyer Schapiro művészettörténésszel.

Texilkereskedőként dolgozott egy cég alkalmazásában, ahol felfedezte magában a kereskedői vénát. Ezt a képességét később a pénzügyi piacon kamatoztatta. A nagy gazdasági válságot sikeresen túlélte, majd 1939-ben megalapította a Neuberger Berman befektetőcéget Robert Bermannal.

Műgyűjteményét már a harmincas években kezdte gyarapítani, elsősorban a kortárs alkotók művei érdekelték. Sosem adta el még élő művész képét.

1967-ben Nelson Rockefeller segítő kezet nyújtott számára egy New York-i múzeum építésében, amely később részben Neuberger gyűjteményének is helyet adott. Az intézmény 1974-ben nyílt meg. Ezenkívül számos képet - többek között Jackson Pollock, Willem de Koonig és Milton Avery munkáit - ajándékozta más múzeumoknak.

104 éves korában az Egyesült Államok Nemzeti Művészeti Érdemérmével tüntették ki.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását