2024. május 7. - Gizella

Vak lány kapta a díjat a könyvek szeretetéért

Az olvasás és a könyvek iránti szeretete miatt kapott díjat a tajvani oktatási minisztériumtól egy látássérült diáklány, aki első helyen végzett egy nemzetközi olvasási versenyen.
2010. december 21. kedd 08:35 - HírExtra
A második osztályos Jang Ce-ling (Yang Tzu-ling) hetvenkét könyvet olvasott el mindössze két hónap alatt. A Tajvan közép-nyugati részén elterülő Tajcsung (Taichung) városában élő kislány egy látássérült gyerekek számára rendezett nemzetközi olvasási verseny általános iskolai kategóriájának győzteseként érdemelte ki a minisztériumi díjat.

A mostani megmérettetés egy szeptemberben indított és Tajvan történetében eddig példa nélküli kezdeményezés részét képezte, amelynek célja az volt, hogy még több látássérült diákot buzdítson az olvasásra. Több mint kétszáz tanuló vett részt a programban. Jang édesanyja elmondta, hogy amikor látássérült kislánya és egészséges szemű fiú ikertestvére még kicsik voltak, minden nap felolvasott nekik, mert nem akarta, hogy lánya azt érezze, bármiben is különbözik a többi gyermektől.
Saját maga készített Braille-könyveket a kislánynak, hogy lehetőséget biztosítson neki az olvasásra. Jang elmondta, hogy minden nap délután négy órakor kezd el olvasgatni, főként képes és hangos könyveket.

A nyolcadik osztályos Lu Ji-csen (Lu Yi-chen), aki egy könyv ihlette fogalmazásával nyerte el egy írási verseny első helyet, az édesapjának mondott köszönetet a díjátadó ünnepségben, amiért "helyette is látott és kiszabadította őt a sötétségből". A kislány édesapja tavaly hunyt el májrákban.
Összesen tizenhárom, az írási és olvasási versenyszámokban győzedelmeskedő diák vehetett át díjat Vu Cai-sung (Wu Tsai-shung) oktatási minisztertől.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását