Külföld

Óriásiak a fennakadások a hó miatt

Kedden is hatalmas fennakadásokat okozott a hetek óta tartó sarkvidéki tél Nagy-Britanniában.

A legnagyobb brit repülőtereken továbbra is akadozik a forgalom, és újból több budapesti járatot is törölni kellett. Kedden változatlanul igen korlátozott üzemmódban működött a legnagyobb brit repülőtér, a londoni Heathrow, amelynek két kifutópályája közül csak egy volt használható állapotban, a másik jegesedés miatt már a hét eleje óta zárva van. A világ legnagyobb nemzetközi forgalmú repülőtere a napi csaknem 1300 járatnak mindössze az egyharmadát tudja indítani, illetve fogadni. Budapest és Heathrow között a British Airways közlekedtet napi három járatot. Kedden mindhármat törölték.

Heathrow-n kedden is több ezren várakoztak járatukra, sokan közülük napok óta. A repülőteret üzemeltető cég (BAA) már előző nap felszólította az utasokat, hogy akkor se menjenek ki a repülőtérre, ha érvényes foglalásuk van, mert a terminálok megteltek, és a járatok sorsa teljesen bizonytalan.

Az utascsarnokokban a múlt hét óta minden éjjel ezrek alszanak; az utasok beszámolói szerint a légikikötő leginkább menekülttáborra emlékeztet.

Kedd reggel mínusz 18 fok körüli hőmérsékleti mélypontokat mértek Angliában és Észak-Írországban, és a brit meteorológiai szolgálat előrejelzése szerint a szerdára virradó éjszaka mínusz 20 foknál hidegebb is lehet. Szakértők nem zárják ki, hogy a héten megdőlhet az eddigi angliai hidegrekord, amelyet 1982-ben mértek, mínusz 26,1 fokkal. Kedden nem volt jelentősebb havazás, de a meteorológia szerdára ismét komolyabb hóesést jósolt elsősorban a déli országrészben, beleértve Londont és környékét.

A brit meteorológusok előzetes adatai szerint száz éve nem volt olyan hideg a brit december, mint az idei.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.