Bűnügy

Meglopta saját főnökét

Rablást színlelve vett el 350 ezer forintot a kasszából egy presszó alkalmazottja Sopronban; a rablással kapcsolatos rendőrségi bejelentésről hétfőn kiderült, hogy önrablás történt - közölte a rendőrség.

A vasárnap tett bejelentés szerint az alkalmazott még nyitás előtt beengedett két fiatalembert a presszóba játékgépezni. Néhány perc elteltével egyikük kést rántott, az alkalmazottat a sarokba taszította és a pénz átadására kényszerítette – mondta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

A nyomozás elindult a tettesek felderítésére, felfegyverkezve elkövetett rablás miatt, azonban a nyomozók számos életszerűtlen körülményt tártak fel. Ezért hétfőn ismét meghallgatták az alkalmazottat, aki ezúttal beismerő vallomást tett. A pénz kétharmada meglett, a többit elköltötte az önrabló, aki ellen hatóság félrevezetése miatt is eljárás indult – mondta Kálmán Gabriella sajtóreferens.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.