2024. május 6. - Ivett, Frida

Nyírségi kampány

Az Európai Unió húszmillió forint összegű támogatásával környezettudatossági kampányt tartottak a Nyírség nyíregyházi és nagykállói kistérségében, ahol az erdővédelemre, a takarékos energiafelhasználásra és az újrahasznosítást lehetővé tevő szelektív hulladékgyűjtés fontosságára hívták fel a gyermekek és a felnőttek figyelmét.
2010. december 17. péntek 10:29 - HírExtra
Domina Róbert projektvezető az MTI-nek pénteken elmondta, hogy a Zöld jövő a Nyírségben elnevezésű programot a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Erdészeti Integrátorok Szövetsége valósította meg. A szervezet öt százalék arányú saját forrást is biztosított a kampány költségeire, kiegészítve az uniós támogatást.

Elsősorban a szemléletváltás és formálás kapott hangsúlyt: a tudatos környezetvédelem kialakítására irányították rá a figyelmet. A projekt elnevezésének megfelelően 1300 gyermeket hívtak meg a nagykálló-harangodi erdei iskolába, ahol a foglalkozásokon a mindennapos környezetvédelmi tennivalókról volt szó.

Emellett a két kistérség 18 általános iskolájában is tartottak előadásokat, összesen 3600 tanulónak. A régió nagyobb, 19 kulturális és idegenforgalmi rendezvényén ugyancsak kampányoltak, a több tízezer látogatóval ismertették az anyag- és energiatakarékosságnak, illetve a megújuló energiaforrások elterjesztésének és az úgynevezett másodnyersanyagok hasznosításának fontosságát.

Külön foglalkoztak az erdőkkel mint megújuló természeti forrással, a villamos- és hőerőművek fűtőanyagát egyre nagyobb arányban biztosító termelési ágazattal.

Készítettek tízezer példányban egy kiadványt is, amely a háztartási energiatakarékossághoz, illetve a szelektív hulladékgyűjtéshez nyújt tanácsokat.

Domina Róbert tájékoztatása szerint az erdészeti szövetség a program lezárása után is működteti környezetvédelmi tanácsadási szolgáltatását, 2015-ig elérhető lesz internetes honlapján minden, a témával összefüggő információ, az iskolai képzési program, valamint bemutató anyagok, kiadványok is.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását