2024. június 17. - Laura, Alida

Kampányol a szeretetszolgálat

Figyelemfelkeltő kampányt indított az interneten a Magyar Református Szeretetszolgálat az adventi időszakban; az akció célja, hogy ráirányítsa a figyelmet az árvíz- és iszapkatasztrófa sújtotta vidékeken megrendült életkörülmények között élő családok megsegítésére - közölte a Magyarországi Református Egyház kommunikációs szolgálat.
2010. december 10. péntek 15:17 - HírExtra
Mint írták, az Ez nem mese! elnevezésű figyelemfelkeltő és gyűjtőkampány középpontjában egy hétperces kisfilm áll, amelyben a felsődobszai és devecseri gyerekek mondják el, mi történt velük a katasztrófa napjaiban, hogyan telik az életük a megváltozott körülmények között, illetve szüleik, pedagógusaik vallanak arról, hogyan látják a jövőt és benne a közelgő karácsonyt.

Az alkotás fiatalos ritmusával, dokumentarista jellegével segíthet jobban megérteni ezeket az embereket, akik "az anyagi károkon kívül nagyon komoly lelki problémákkal küzdenek a megváltozott körülmények között". Ezen a lelki terhen szeretnének könnyíteni, szeretnék, hogy lássák a kárt vallottak, milyen sokan támogatják őket az erkölcsi és anyagi szolidaritás eszközeivel - fogalmaztak.

A gyűjtőoldalon a fenti kisfilmen kívül egy kísérleti református videoáhítatot is megtekinthetnek az érdeklődők, amelyben Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke mondja el karácsonyi gondolatait.

A filmet a www.eznemmese.info internetes oldalon lehet megtekinteni.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását