2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Kiemelt terület lesz a távközlés a magyar elnökség alatt

A 2011-es magyar EU-elnökség kiemelt célja az Európai Hálózat- és Információbiztonsági Ügynökség mandátumának meghosszabbítása és a szervezet modernizálása - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).
2010. december 4. szombat 16:16 - HírExtra
Még pénteken Brüsszelben ült össze az Európai Unió Közlekedési, Távközlési és Energia Tanácsának távközlési szekciója, amelyen Nyitrai Zsolt, infokommunikációért felelős államtitkár azt mondta: a magyar elnökség távközlési prioritásai a stratégia, biztonság és frekvencia fogalmai köré csoportosulnak.

Hozzátette:az elnökség alatt Magyarország kiemelt célja lesz az Európai Unió az Európai Hálózat- és Információbiztonsági Ügynökség mandátumának meghosszabbítása és a szervezet modernizálása.

Nyitrai Zsolt elmondta, hogy a meghosszabbítás után nagy hangsúlyt kell helyezni az ENISA feladatainak, funkcióinak bővítésére úgy, hogy a szabályozás megfelelően rugalmas legyen és így kezelni lehessen a legkülönfélébb hálózatbiztonságot fenyegető veszélyeket.

A frekvenciával kapcsolatos ügyek kapcsán Nyitrai Zsolt arról beszélt, hogy az első többéves rádióspektrum-politikai program kiemelt jogalkotási prioritás lesz a magyar elnökség idején.

A szakpolitikai program a 2011-2015-ig terjedő időszakra vonatkozik és célja egy EU-szintű koordinált spektrumpolitika kialakítása és a hatékonyabb spektrumgazdálkodás lehetőségének megteremtése, ami a fogyasztók és a vállalatok számára fog előnyt jelenteni.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását