2024. május 9. - Gergely

Alakul minden idők legnagyobb leleplezése

Az interneten már szombat este megjelentek az első részletek a WikiLeaks oknyomozó portál, korábban bejelentett újabb nagy "leleplezéséről".
2010. november 28. vasárnap 09:30 - HírExtra
Az Egyesült Államok berlini nagykövete ezzel egy időben a portál készítőit felelőtlenséggel vádolta. A WikiLeaks napokkal ezelőtt közölte, hogy hamarosan általa titkosnak nevezett amerikai külügyminisztériumi iratokat készül nyilvánosságra hozni, köztük olyanokat, amelyek Európával kapcsolatosak, továbbá olyanokat is, amelyek Ázsiára és más földrészekre vonatkoznak. Az amerikai kormány mindennek nyomán figyelmeztetett arra, hogy a szóban forgó iratok közzététele súlyos károkat okozhat az Egyesült Államok és a baráti vagy szövetséges országok közötti kapcsolatokban.

A netzpolitik.org honlapon szombat este megjelent információk szerint a WikiLeaks a legrövidebb időn belül mintegy 250 ezer amerikai diplomáciai dokumentumot hoz nyilvánosságra. A szóban forgó dokumentumok túl nyomó többségét szerte a világból az amerikai külképviseletek küldték a washingtoni külügyminisztériumnak. A honlap az információkat állítólag a Der Spiegel német hetilap internetes oldalán megjelent cikkből szerezte. Az említett cikk rövid ideig olvasható volt a hetilap internetes kiadásában, állítólag azonban gyorsan eltüntették onnan.

A netzpolitik.org ennek ellenére a szóban forgó cikk másolatát közölte, beszámolva arról, hogy csaknem valamennyi diplomáciai irat a 2004 utáni évekből származik, csupán egy nyúlik vissza az 1966-os esztendőre. Több ezer iratot állítólag az idei esztendő első két hónapjában küldtek a washingtoni külügyminisztériumba.

A honlap információi szerint az iratok csupán kis része volt titkos besorolású, de az úgynevezett szigorúan titkos pecséttel egyetlen egy sem rendelkezett. Több ezer dokumentumot ugyanakkor az amerikai hatóságok bizalmasnak minősítettek, ami azt jelenti, hogy külföldiek nem juthattak azokhoz.

A Der Spiegel internetes szerkesztősége elutasította a honlap által közölt információk kommentálását.

Philip Murphy, az Egyesült Államok berlini nagykövete ugyanakkor egy vasárnapi lapinterjúban a tervezett leleplezések kapcsán súlyos felelőtlenségről beszélt, utalva arra: a dokumentumok közvetlenül befolyásolhatják majd a szövetségesek közötti együttműködést, és a világot ezáltal bizonytalanabbá teszik.

A nagykövet elismerte, hogy a dokumentumokban foglaltak nyilvánosságra hozatala minden bizonnyal legalábbis kellemetlen lesz az amerikai kormány és mindazok számára, akiket az amerikai külügyi jelentések említenek. "Az iratokban ugyanis olykor kritikusan és közvetlenül fogalmazunk" - jelentette ki a nagykövet, utalva arra, hogy a fogadó ország diplomatái azt jelentik haza, amit hallanak, illetve azt is, amit gondolnak. A nagyköveti interjút készítő német újság szerint a jelentések meglehetősen lesújtó képet festenek például Guido Westerwelle külügyminiszterről és noha pozitívabban, de felettébb kritikusan fogalmaznak Angela Merkel kancellár tevékenységéről is.

A WikiLeaks első nagy "fogása" az afganisztáni háborúval kapcsolatos iratok leleplezése volt, míg második nagy kiszivárogtatási hullámával a portál az iraki harctéren történt visszaéléseket leplezte le.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását