Keresztes Ildikó és Füles „ajándéka”

Keresztes Ildikónak a napokban ugyanis az örök vadászmezőkre távozott sok-sok éven át családtagként imádott tacskója. Az élet azonban – és a néhai Füles kutya – különleges meglepetést tartogatott számára, ami segített neki kissé megnyugodnia.

Az egykeként született és minden földi jóval elkényeztetett Füles tizennégy éven át volt hűséges társa az énekesnőnek. Igazi „gyerekpótléknak” számított Ildikó, és párja, Kicska László zenész életében.

Menthetetlen

„Nem hittem volna, hogy Füli olyan súlyos beteg, mint az kiderült az állatorvosi rendelőben – mesélte a Reggeli című műsorban visszaemlékezve arra a bizonyos szomorú vasárnapra Keresztes Ildikó. – A vizsgálatok során világossá vált, hogy a kutyám menthetetlen, és hogy mostantól kezdődött volna az az időszak, amikor nagy fájdalmakkal kellett volna megküzdenie, mi pedig rámentünk volna idegileg a történetre. Így amikor az állatorvos azt javasolta, altassuk el szegénykémet, nagy keservesen bár, de úgy döntöttünk a párommal, hogy így lesz – a helyzethez képest – a lehető legjobb Fülinek. Egy kedves barátnőm kertjében temettük el, ott lelt örök nyugalomra.”

Az énekesnő gondolatai folyton imádott és elvesztett kutyája körül kavarogtak. Az élet azonban – mint oly sokszor megesik – megint csak jól megkavarta a dolgokat. Történt ugyanis, hogy a haláleset utáni hétfői napon rendes szokása szerint – merthogy igyekezte munkával elterelni szomorú gondolatait – az X-Faktor házban látogatta meg mentoráltjait, és éppen kifelé igyekezett az utcára Takács Nikolas oldalán, mikoris földbe gyökeredzett a lába. Ott állt előtte ugyanis az eltávozott Füles szakasztott mása!

„Nem akartam hinni a szememnek, de a kis tacsi megszólalásig hasonlított Fülire! – emlékszik vissza Ildikó. – Rögtön keresni kezdtem, hol lehet a gazdája. Kiderült, hogy a kutyát, ami több órán át kóválygott az utcán, két biztonsági őr vette a gondjaiba ideiglenesen, mivel nem találták meg a gazdáját.

Szépen lefeküdt Füles helyére…

Én Amerikából pár napra hazalátogató barátnőmhöz voltam hivatalos, így azt mondtam a fiúknak, hogy ha két óra múlva visszajövök, és még mindig nem jelentkezik a kutyáért senki, akkor hazaviszem. Így is történt, a kutyus pedig nálunk, odahaza szépen lefeküdt Füles helyére… Látszott rajta, hogy nagyon szépen tartott, gondozott kis állat, vagyis van gazdája, épp ezért bármennyire is aranyos volt velünk, valahol nagyon szomorúnak is tűnt.

Ennek hatására már másnap elkezdtem keresni a gazdáját, és mivel mint kiderült, hál’istennek volt chip a kutyában, megtaláltuk a tulajt! Igazi sikersztorinak könyvelhetem el a történetet, hiszen egy nappal később, az énekpróbák után fogtam a talált tacsit, kiautóztam vele a megadott erzsébeti címre, és átadtam Évának, az igazi gazdájának.

A kutyus eszeveszetten boldog lett, azonnal a labdájával kezdett játszani, látszott, mennyire örül, hogy végre hazamehetett. Olyan ez az egész, mintha Füles küldte volna a vigasztalásomra! Véletlenek nincsenek, az biztos. Az, hogy megfogtam ezt a másik tacsit, hogy hazavittem, hogy egy éjszakán át mellettem volt, az sikerült átlendíteni engem a Füles halála felett érzett szomorúságomon.

Valahogy megnyugodtam, mert egyrészt örülök, hogy meglett a valódi gazda, másrészt hiszem, hogy Füles akart nekem egy ilyen napot csinálni. Egy jó darabig nem akarok másik kutyát, de az biztos, hogy egy szép napon újra lesz, és hogy tacsi, vagy más fajta, az nem számít, mert én mindenféle kutyát szeretek. Az élet ezt is elrendezi majd.”