2024. április 20. - Tivadar

Új demokratikus modellt épít a Fidesz

A Fidesz vezette kormánytöbbség új, demokratikus modellt épít - jelentette ki Kövér László az MTI-nek adott interjúban. Az új alkotmányról elmondta: az egy mondatot hagy meg a mostaniból, és megőrzi a mai parlamentáris demokrácia intézményrendszerét.
2010. november 26. péntek 08:58 - HírExtra
A házelnök elutasítja azt a felvetést, hogy a ma hatályban lévő az egyetlen lehetséges demokratikus modell, közjogi berendezkedés, annál demokratikusabb nincs, ahhoz képest csak féldemokrácia van.

Szerinte ha az új rendszer építésében alkotmányos akadályok vannak egy régi rendszer logikája szerint, például az Alkotmánybíróság (Ab) úgy dönthet, hogy megsemmisít különböző gazdaságpolitikai intézkedéseket egy krízishelyzetben, akkor ezeket az akadályokat el kell hárítani.

Általában, elviekben nem ért egyet azzal, hogy a parlamenti többség szinte havonta módosítja az alkotmányt aktuálpolitikai céljainak megfelelően. Ha konszolidált, nyugodt világban élnénk, ahol világos és egyértelmű szabályok vannak, azokat minden körülmények között be kellene tartani - mondta.

Ma azonban Magyarországon rendkívüli helyzet van, amit az eddigi rendszer, a világgazdaság válsága, az előző kormány politikáját, válságkezelő intézkedéseit kísérő erkölcsi-bizalmi válság okozott.

Úgy fogalmazott: ha nem asszisztált volna a világ, az IMF, az EU ahhoz a hazugsághoz, hogy az ez évi költségvetés alapján lehet 3,8 százalékos hiány, akkor nem kellett volna az Orbán-kormánynak a hazugság miatt létező lyukakat betömni rendkívüli pénzügyi intézkedésekkel, válságadókkal.

Kövér László "erkölcsi-jogi" felfogása szerint elfogadhatók az elmúlt hetek intézkedései, a 98 százalékos különadó bevezetése, az Ab jogkörének szűkítése, a magánnyugdíj-pénztári befizetések visszaterelése az állami rendszerbe, azzal együtt, hogy mindaz, ami történt, nem bevett működése a demokratikus hatalomgyakorlásnak.

"Olyan lépésekről döntöttünk, amelyeket a helyzet rendkívülisége diktált, és amelyekhez képest csak rosszabb döntéseket hozhattunk volna" - emelte ki.

Elismerte, volt vita a lépésekről a Fideszen belül, tisztában voltak azzal, hogy van politikai kockázata, ára annak, amit csinálnak, és azt meg kell fizetni; ezeket kötelességszerűen számba is vették.

Az Országgyűlés elnöke azonban leszögezte: nem hozhattak más döntést.
Indokként elmondta: ha nem vállalják az intézkedéseket, nem tudnának egy másik úton elindulni. A kampányban azt ígérték: a gazdaságpolitikában a megszorítások útja nem vállalható, új úton kell elindulni.

A lépéssorozat kommunikációját, kivitelezését érheti jogos kritika - vélekedett.
A magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatban aláhúzta: már az alkotmányellenes volt, amikor az embereket állami erővel, törvénnyel kényszerítették, hogy a saját nyugdíjjárulékuk egy részét magánpénztárakba "csöngessék be".

Arra a felvetésre, hogy a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos döntések nem szerepeltek a választási ígéretek között, úgy reagált: ahogy az sem, hogy az új kormánynak fiktív 3,8 százalékos, jövőre pedig 3 százaléknál kisebb államháztartási hiányhoz, azaz az államháztartásban tátongó több száz milliárd forintos lyukhoz kell viszonyulni.

Akik most protestálnak, szóltak volna akkor, amikor ez a hazugságkonstrukció felállt, vagy különösen akkor, amikor az előző politikai garnitúra lelkiismeretlenül padlóra küldte ezt az országot - emelte ki.

A Költségvetési Tanáccsal összefüggésben közölte: nem hiszi, hogy azon áll vagy bukik a magyar költségvetés hitelessége, hogy van egy "gittegylet", amely évente majdnem egymilliárd forintot költ magára, miközben a számvevőszék is ellenőrzi a büdzsét, és léteznek független gazdasági elemző cégek.

A Fidesz új demokratikus modelljéről Kövér László elmondta: szimbolikusan lezárnak egy korszakot is az új alkotmánnyal, amely mindenféle értelemben új lesz, új preambulummal, új struktúrával, szöveggel. Egy mondatot tart meg a maiból, azt, ami a ma hatályos szövegben is megegyezik a még 1949-ben elfogadottal, azaz azt, hogy "Magyarország fővárosa Budapest" - fejtette ki, hozzátéve, az új alkotmány rövidebb, tömörebb lesz a mainál, s kevesebb részletszabályt tartalmaz majd.

Leszögezte: a rendszer azonban ugyanaz a parlamentáris demokrácia lesz, mint most, nem lesz elnöki, félelnöki rendszer.

Szerinte az alkotmányos berendezkedés alappilléreit tekintve nincs változtatási kényszer, de 20 év után van min változtatni; ide sorolta a választójogot, az önkormányzati rendszert, a hadsereget, a rendőrséget, a titkosszolgálatokat, a közigazgatást érintő kérdéseket.

Kiemelte: el kell gondolkozni azon, hogy az Ab hatásköre megfelel-e a demokrácia mai követelményeinek, vagy nagyobb szabadságot kell adni a végrehajtó hatalomnak, különösen a gazdasági tárgyú törvényhozásban, függetlenül a krízishelyzettől; az Ab-re szükség van, de nincs kőbe vésve, hogy csak olyan lehet, csak olyan hatáskörrel működhet, mint ma Magyarországon.
Hangsúlyozta: az alkotmánnyal kapcsolatban saját véleményét mondja, még nincs döntés az alapvető politikai kérdésekben.

Az egy- vagy kétkamarás parlament kérdéséről úgy vélekedett: vannak érvek a kétkamarás parlament mellett, ám annak létrehozásával nehezen megválaszolható kérdéseket nyitnának ki.
Példának mondta: az új parlament már elfogadta a 200 fős Országgyűlés létrehozásáról szóló törvényt.

A Szent Koronával kapcsolatban Kövér László aláhúzta: az új alkotmány preambulumának utalnia kell a történelmi hagyományokra, a magyar állam és kultúra keresztény gyökereire.
A határon túli magyarokról szólva kiemelte: az alkotmánynak nem szabad megtiltania, hogy a nem otthon élő állampolgárokat szavazati jog illesse meg.

Arra a kérdésre, hogy legyen-e népszavazás az új alaptörvényről, a házelnök közölte: azt nem tartja sem szokásosnak, sem szükségesnek.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

kocsis.tamas
2010. december 6. 22:00
TITSZTELT Fidesz-KDNP VÁLASZTOPOLGÁROK

A KÖBE VÉSETT MINIMALBÉR FEKETE VAKVÁGÁNY KEGYETLEN BECSAPÁS
EZ A POFÁTLAN 137FT MINIMAL BÉR SZIJJARTÓ

. 4 KULCSOS ADÓ BEVEZETÉSE ELFOGADÁSA
......

MAGYARORSZÁG VÁLASZTOPOLGÁRAINAK
EGYENES BESZÉD NEM KELL 16% EGY KULCSOS ADÓ

Orbán Viktor, Matolcsy György, Lázár János, Kósa Lajos, Szíjjártó
Péter és Selmeczi Gabriella kegyetlenül és alattomosan becsap titeket.
Ti, akik rájuk szavaztatok 2010. április 25-én, a magyar
választópolgárok szavazatát kérték. Az emberek pártra szavaztak és nem
programra. Az igazságot írom nektek le.

A mai nap, 2010. december 02. az MSZOSZ és MSZP baloldal azon van,
azon volt, hogy a legszegényebbeken segítsen. Ahogy Mesterházy Attila
és Lendvai Ildikó is többször említette a médiában. 2010. december
01.-én az alap minimálbér 60.236.- Ft. Az egykulcsos 16 %-os adónak
köszönhetően, amit Orbán Viktor és barátai a FIDESZ-KDNP
bevezettetett, egy vakvágányra vezet titeket. Mint említettem,
háromféle minimálbér van, az egyik 60.236.- Ft nettó, ennek a bruttója
73.400.- Ft, a szakmunkás bérről azért nem beszélek most, mert arról
majd beszél más. Mindent megpróbáltunk megtenni, az MSZOSZ és a
baloldal MSZP, hogy a legalsóbb minimálbér 60.236.- Ft nettó 68.062.-
Ft legyen legalább. A 16 %-os egykulcsos adónak köszönhetően a
60.236.- Ft-os minimálbér 58.735.- Ft és az emeléssel együtt 2010.
december 02. lesz 60.200.- Ft nettó. Az igazsághoz az is
hozzátartozik, hogy a munkaadók Demján Sándor és még 9 munkaadó
szervezet elnöke úgy együttműködtek Orbán Viktor miniszterelnökkel,
hogy ez még véletlenül sem sikerülhessen, hogy a 68.062.- Ft nettó
minimálbér nektek összejöhessen, akik Orbán Viktorra és a Fidesz
Kdnp-re szavaztatok. Ez a hála, ez a jutalmatok. Nem felháborító? hogy
akik Orbán Viktort és a Fidesz Kdnp-t hatalomra juttatták, azokat
csapják be a legjobban. Tájékoztatom azokat a fideszes
választópolgárokat, akik még mindig azt hiszik, hogy amit Orbán Viktor
ígért nekik, hogy kolbászból lesz a kerítés, és nekem se hisznek,
2011. februárban és márciusban meglátják, hogy mi az igazság, akkor
már késő lesz, hogy a minimálbérért tegyenek valamit, mert a munkaadók
9 elnöke beleértve Demján Sándort is, aláírták a megállapodást a mai
nap folyamán. Amennyiben a minimálbér megállapodástól, amit a
munkaadók és munkavállalók javasoltak, 2010. december 02.-án nem
történt volna megegyezés, Orbán Viktor és a Fidesz KDNP mostantól,
automatikusan 58.300.- Ft-ra beállította volna a minimálbért. Ez
zsarolás, félrevezetés és visszaélés a hatalommal. Nem erre kapott
meghatalmazást Orbán Viktor és a Fidesz KDNP. MSZP ALÁIRÁST GYÜJT
MINDENKI MEGYEI ÉS BUDAPESTI SZINTEN KERESE FELL MSZP
KÉPVISELÖJÉT AKIK NEM ÉRTENEK EGYETT A FIDESZ-KDNP INTÉZKEDÉSEI
ELEN MINIMAL BÉR 137FT POFÁTLAN EMELÉS 98%KÜLÖNADÓ

Kocsis Tamás

Budapest, 2010. december.6.
kocsis.tamas
2010. november 29. 19:07
MATOLCSY GYÖRGY
60.236FT NETO MINIMAL BÉR .75.000FT-RA EMELJÉK FEL
ÉLET ÁPOLÁSI DÍJ - 100.000 fT ALATT
FIDESZ-KDNP
Brüsszel, Straszburg, Helszinki emberjogi bíróság
Ápolási díjat csak az kaphasson, aki az önkormányzattól és a
háziorvostól igazolással rendelkezik. A Fidesz-Kdnp szerintem keveri a
...szezont a fazonnal. Ha valaki beteg, hozzátartozóját ápolja,
édesanyját, apját, nagymamáját, testvéreit, bármelyik családtagját és
ápolási díjat szeretne igényelni, vidéki vagy budapesti önkormányzat
bármelyikét felkeresi, a szociális osztályt, ápolási díj kérvényt kell
kitöltenie, kit ápol és az ápolt személy adatait, és lakcímét,
személyi igazolvány számát és a lakóhelyéhez esedékes önkormányzat
által formanyomtatványt a háziorvossal leigazolja, hogy akit ápol, az
valóban létezik-e, persze a háziorvos felveszi a kapcsolatot az
ápolttal. Ezután az igazolással visszamegy az önkormányzat szociális
osztályára és az előadójának ezt leadja. A szociális bizottság 30
napon belül döntéséről tájékoztatja. Hogy jogerős, vagy elutasítást
tartalmaz-e a végzés. Ezt a tájékoztatót csak általánosságban írom,
nem is erre szerettem volna igazán kitérni. Az ápolási díj legalsó
határa 22.800.- Ft Orbán Viktort és Matolcsy Györgyöt és Soltész
Miklós államtitkárt arra kérem, hogy az ápolási díjat az alap minimál
bérre 60.236 Ft-ra egy szintre hozzuk. A szakmunkás minimálbér, amin a
kormány változtatni szeretne, 73.500. -Ft, a diplomás minimálbér ennél
több. Tájékoztatót kérek Orbán Viktortól és a Fidesz-KDNP-től, hogy
miért a szakmunkás minimálbéren emelnek és az alap minimálbéren, ami
60.236.- Ft, azon miért nem. Mert azok a legszegényebb emberek, aki
ennyit kézhez kap. Akinek nagyobb szakmai gyakorlata van, az
nyilvánvalóan már a 73.500.- Ft-os szakmunkás minimálbérben részesül.
Aki még náluk is többet tanult, diplomás minimálbérre jogosult.
Budapest, 2010. november 4. Soltész Miklós tájékoztatása szerint a HÍR
TV-ben az ápolási díjon 10 %-ot szeretnének emelni, ami az én
esetemben 22.800.- Ft, 10 %, 2.280.- Ft. Akinek az ápolási díja
28.500.- Ft, annak 2.850.- Ft. Igazságtalanságnak tartom, hogy nem
mindenki egyformán kap ápolási díjat. Tudom, hogy van egy emelt
összegű ápolási díj is, ami 100 %-ra vonatkozik, az én esetemben 80 %
a megállapított összeg és ez 22.800.- Ft. Amennyiben Orbán Viktor és a
Fidesz kormány az 22.800.- Ft-os ápolási díjat nem változtatja meg 8
órás fő munkaidőnek és a minimálbérre nem emelik fel, ami 60.236.-Ft,
Alkotmánybírósághoz, Strassbourgba vagy Brüsszelhez fordulok
panaszommal. Azt sem értem, hogy 2008. novemberben 100.000 ember
kapott ápolási díjat, hogy lett belőle 1 milliónál is több ember
Soltész Miklós államtitkár elmondása szerint, nem kéne az ápolási
díjat és a családi pótlékot összekeverni, külön kéne kezelni. Önök is
belátják, hogy ez a 2.800.- Ft, amit önök emelni szeretnének az
ápolási díjon, "10 %" ez egy igen csak egy becsületes fő 8 órás
munkaidőnek kéne számítania, Szanyi Tibor országgyűlési képviselő
szerint ez 24 órás munkaidőnek számít. Azzal, hogy a beteg saját
lakásában gyógyulhat, és nem a kórház ellátását veszi igénybe, ha az
orvos úgy állapítja meg, hogy otthon ápolható, a kórház is, az állam
is pénzt takaríthat meg vele, mert a kórházban senki nem fog egy
hónapig 22.800 Ft-ért dolgozni. De igazságtalanság, hogy a családtag
bár szeretetből ápolja a hozzátartozót, ami jogos is, ingyen, de a
gyógyszer, pelenka, élelmiszer, közüzemi számlák ez mind pénzbe kerül.
Akik az ápolási díjról a parlamentben döntenek, remélem levelemet
figyelembe veszik. Saját Fideszes-KDNP-s választópolgárokért is
dolgozok. Őket is becsapják, ha levelemet figyelmen kívül hagyják.
Tisztelettel: Kocsis Tamás.Bővebben
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását