Bűnügy

Lopott luxusautó alkatrészeket találtak

Lopott luxusautó-alkatrészeket találtak a rendőrök a Győr-Moson-Sopron megyei Nyúlon, a részegységeket egy mosonszolnoki üzemből tulajdonították el. Az összességében két és fél millió forint értékű alkatrészeket színesfémként akarták eladni - közölte a Győr-Moson-Sopron megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

Kálmán Gabriella tájékoztatása szerint egy közúti ellenőrzés során figyeltek fel egy jármű rakterében zsákokba ömlesztve szállított több ezer tükörre és tükörcsapágyra. A sofőr azt közölte: az alkatrészek egy nyúli székhelyű szállítmányozási cég telephelyéről származnak, s azokat egy hulladékátvevő helyen akarta volna értékesíteni.

A sajtóügyeletes közlése szerint az Audi, BMW, Mini Morris és Volkswagen részegységek korábban egy mosonszolnoki cég raktárhelyiségéből tűntek el, az egyik ott dolgozó helyi lakos "szervezésében". A cég három hónapja észlelte a készlethiányt, amely jelentős termeléskiesést okozott, mivel a hiányzó darabokat nem tudták pótolni, a külföldi beszállító ugyanis már leállt az elemek gyártásával.

A nyomozók egy 33 éves budapesti és egy 40, valamint egy 35 éves mosonszolnoki lakos ellen indítottak eljárást jelentős értékre elkövetett lopás megalapozott gyanúja miatt.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.