Belföld
Ombudsman: nyílvánosak az aluminium ipari cégek adatai
Az adatvédelmi biztos álláspontja szerint nyilvánosak a Hungalu Magyar Alumíniumipari Rt. és az Inotai Alumínium Kft. közötti szerződések, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. köteles hozzáférhetővé tenni, illetve egyedi kérelemre kiadni a kezelésében lévő, ezekkel kapcsolatos közérdekű adatokat.
Jóri András az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében utalt arra: az MNV Zrt. levélben kért tőle állásfoglalást a valamikor a magyar állam tulajdonában lévő, a bauxitbányászathoz, timföldgyártáshoz, alumíniumiparhoz kötődő vállalatokból átalakulással létrejött társaságok, a többi között az említett két cég szerződéseinek nyilvánosságáról.
Kiemelte, hogy az MNV Zrt. közfeladatot ellátó szerv. A vonatkozó törvény alapján a kezelésében lévő, valamint a tevékenységére vonatkozó, a személyes adat fogalma alá nem eső információk közérdekű adatnak minősülnek, az ilyen adatokat pedig – a törvényben megállapított kivételekkel – bárki számára hozzáférhetővé kell tenni – tette hozzá.
Az adatvédelmi biztos kitért arra: a Hungalu Magyar Alumíniumipari Rt. egyedüli tulajdonosa az Inotai Alumínium Kft.-vel kötött szerződés megkötése idején a magyar állam volt. Egy teljes egészében állami tulajdonú cég kötött saját tulajdonában álló üzletrész átruházására vonatkozó szerződést egy magántulajdonú céggel.
Jóri András rámutatott arra, hogy az állami vagyonról szóló 2007. évi törvény szerint közérdekből nyilvános minden, az állami vagyonnal történő gazdálkodásra és az azzal való rendelkezésre vonatkozó, közérdekűnek nem minősülő adat. A dokumentumban szereplő adatok tehát e törvény alapján is nyilvánosak.
Mint hozzátette, a közérdekű, illetve közérdekből nyilvános adatok megismerésére irányuló kérelmet csak olyan információ esetében tagadhatja meg jogszerűen az adatkezelő, amely minősített vagy döntés-előkészítéssel kapcsolatos adat, illetve üzleti titok.
Közlése szerint a polgári törvénykönyv alapján nem minősül üzleti titoknak az állami és önkormányzati vagyon kezelésével, birtoklásával, használatával, hasznosításával, az ilyen vagyont érintő bármilyen jog megszerzésével kapcsolatos adat, a szerződésekben szereplő adatok nem minősülnek üzleti titoknak.
Az ombudsman megállapította: a szerződéseket mint közérdekű adatokat az adatkezelő MNV Zrt.-nek ki kell adnia. Ha a szerződésekben olyan további adat szerepel, amelynek nyilvánosságát egyéb törvény korlátozza, azt felismerhetetlenné kell tenni.
Forrás: MTI