2024. április 20. - Tivadar

A Wikileaks alapítóját nemi erőszakkal vádolják

A svéd ügyészség csütörtökön bírósági végzést kért, hogy nemi erőszak, szexuális zaklatás és kényszerítés gyanúja alapján kerüljön őrizetbe Julian Assange, a Wikileaks oknyomozó internetes oldal alapítója.
2010. november 18. csütörtök 12:31 - HírExtra
Marianne Ny ügyész elmondta, hogy korábban meghiúsult Assange kihallgatása. Kiszivárgott rendőrségi dokumentumok szerint két nő ügyéről van szó, mindketten augusztus 14-én találkoztak a férfival, amikor az egy szemináriumot tartott. Mindkét nő hat nappal később tett feljelentést.

Assange korábban már cáfolta a vádat és azt állította, hogy amögött a Wikileaks ellenségeinek lejárató kampánya áll. A honlap július 25-én került az érdeklődés központjába, amikor a világhálóra titkos amerikai dokumentumokat tett fel.


Assange korábban már cáfolta a vádat és azt állította, hogy a történtek mögött a Wikileaks ellenségeinek lejárató kampánya áll. A honlap július 25-én került az érdeklődés központjába, amikor a világhálóra Irakkal és Afganisztánnal kapcsolatos titkos amerikai dokumentumok ezreit tette fel. A lépés felbőszítette az amerikai védelmi minisztériumot.

A férfi egy időben fontolgatta, hogy Svédországban lesz a Wikileaks székhelye, ahol egyes szolgáltatásai jelenleg is működnek, de a svéd bevándorlási hatóságok megtagadták tőle a lakhatási engedélyt.

Az oknyomozó oldal alapítója korábban arra panaszkodott, hogy ő és vállalkozása amerikai és más országok titkosszolgálatai érdeklődésének és zaklatásainak célpontjában áll, mert titkos katonai dokumentumokat hozott nyilvánosságra.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását