Gazdaság / HR

Megszorítások a kórházban

Adósságállományának növekedése miatt 41 pontos gazdasági intézkedési tervet, megszorító csomagot vezetett be a Kaposi Mór Oktató Kórház novemberben - írta szombati számában a Somogyi Hírlap.

A kényszerű takarékosság nem tud észrevétlen maradni, minden dolgozót és alighanem sok beteget és ellátottat érint. Elbocsátással nem kell számolni, de bér- és létszámstop lépett életbe – olvasható a megyei napilapban.

Moizs Mariann stratégiai főigazgató-helyettes tájékoztatása szerint a személyi és a dologi kiadásokat egyaránt kénytelenek erőteljesen visszafogni, a havi működési költségeknek 15-20 százalékkal kell csökkenniük.

Közölte: a szaktárca kérésére nyáron összesített 770 millió forintos lejárt adósságuk növekedését minden eddigi próbálkozás ellenére sem sikerült megállítani, az intézmény tartozása megközelíti az egymilliárd forintot. Elmondta azt is: előzőleg levelet írtak a nemzetierőforrás-tárca egészségügyi államtitkárságának, azt tudakolva, mi a kórházuk konkrét feladata, amelyet a finanszírozásból el kell látniuk. Amit ugyanis eddig megtettek, arra nincs forrásuk tovább.

A kórház szándékai szerint a sürgősségi és akut ellátás továbbra sem sérülhet, de tervezhető műtétek, beavatkozások, vizsgálatok halasztódnak, ezáltal várhatóan hosszabbodnak a várólisták, az ortopédiai és szemészeti mellett újak is kialakulhatnak, így nem kizárt a várólisták megjelenése a járóbeteg-szakrendeléseken sem. A közalkalmazottak munkaidejének megtartása és jobb kihasználása mellett csökken a vállalkozóként foglalkoztatott orvosok igénybevett ideje, az ellátási területen kívülről fogadott betegek számát – amiben eddig Kaposvár kórháza példásan helyt állt – mérsékelni kényszerülnek.

A Kaposi Mór Oktató Kórház 36 szakmában, közte 15 költséges, megyei ellátásra kötelezettben szolgáltat, központi szerepet vállal, újításokat vezet be, és fenntartja a 24 órás sürgősségi ellátást, ami magában egymilliárdos, jelenlegi finanszírozáson felüli kiadást jelent évente.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.