Herlauferből buffó, avagy humorista egy anzix hátlapjáról

Milyen családi háttérben nőttél fel, milyen volt a gyermekkorod?

A sokféle kulturális impulzus hatására alakulhatott ki bennem az, hogy rajongok a régi korok művészetéért. Elég régimódinak mondhatom magam az ízlésvilágomat tekintve, olyan dolgokat hallgattam és olyan dolgokat néztem, amit a korombeli gyerekek nem. Szenvedélyem a régi zene, a régi színészek és filmek iránt máig megmaradt.

Ki volt az a színész, tévés személyiség, akire felnéztél és példaképnek tekintettél?

Rengeteg ilyen volt. Amikor kérdezik a kedvenceimet nagyon sokat tudnék sorolni, de hogyha nevesítek valakit, utána mindig lelkiismeret furdalásom támad, hogy miért nem a másikat mondtam. Mély nyomot általában azok a produkciók hagytak bennem, amelyek vígjátékok voltak, ezért is kezdtem a humor felé kacsingatni, mert imádtam mindent, amin nevetni lehet.

Ezek után mégis a vendéglátás felé sodort az élet és nem kezdtél el színészetet tanulni.

Szükségem volt egy szakmára, emellett nem volt semmiféle önbizalmam és affinitásom arra, hogy én esetleg színész legyek, hiába mondták a barátaim, osztálytársaim, hogy nekem ezt kell csinálnom. Ez az önbizalomhiány a későbbiekben is sokáig megmaradt.

Gyorsan kellett dönteni, hogy milyen szakmát válasszak, emlékszem édesanyámmal éjszaka böngésztük a továbbtanulási tájékoztatót, hogy mégis milyen irányba induljak.

Régen megtehette egy család, hogy minden vasárnap étteremben ebédeljen. Nagyon megtetszett, ahogy szmokingban mászkálnak a pincérek, hozzák a nagy bőrtárcát és elteszik a pénzt, az már más kérdés, hogy csinálni nem igazán szerettem ezt a későbbiekben.

Olyan elit helyeken dolgoztál, mint például a Margitszigeti Thermal Szálló, Ramada Caravelle Hotel Frankfurt, Duna Intercontinental, vagy a Mátyás pince. Hogyan sikerült ilyen helyekre bekerülnöd?

Magam sem tudom mai napig. Apámnak rengeteg barátja volt, egyik éppen a Savoy bár üzletvezetője. Állítólag ő szólt az érdekembe egy két szót, hogy felvegyenek valahova, mivel hatszoros túljelentkezés volt.

Ő intézte később azt is, hogy szakmai gyakorlatomat a Margitszigeti Thermal Szállóban tölthessem, ami akkoriban az egyetlen ötcsillagos szálloda volt Magyarországon. Ez a munkahely olyan ajánlólevelet adott, hogy egyenes utam volt a legnívósabb éttermekbe.

A kilencvenes évek elejére már nagyon elegem volt a vendéglátóiparból, ekkor egyik barátom bemutatott egy humoristát Maksa Zoltán stábjából, őt Orbán Sándornak hívják. Készítettem egy kazettát, amire felvettem a saját magam által írt jeleneteket, vicceket és odaadtam neki.

Meglátott bennem valamit és foglalkozni kezdett velem. Nekem mindig voltak mentoraim. Először Orbán Sándor, aztán amikor már nem tudott többet segíteni, utána felkarolt Maksa Zoltán, aztán következett Sas József, majd pedig Verebes István.

Mi az, amit Maksa Zoltántól tanultál? Mit adott át neked?

Zolinak köszönhetem azt a fajta stílust, ahogy most írok. Olyasmi kapcsolatom volt a segítőimmel, mint ami gyermek és a szülő között van. Ittam minden szavukat és mindent elhittem nekik, ezáltal a gondolkodásmódjukat is átvettem.

Zoli által készített Maksa híradó is meghatározó volt az életemben. Jómagam is az első haknim alkalmával, valami hozzá hasonlatos dologgal léptem fel. Részemmé vált az úgynevezett ”Maksás” humor, ami nem csak szóviccekre építkezik, hanem fontos szerephez jut az intellektualitás.

Televízióban valamint kereskedelmi rádióban is vezettél műsort. Hogyan talált meg ez a két lehetőség?

A kilencvenes évek vége olyan időszak volt, amikor rengeteg új tévé és rádiócsatorna alakult. Akkor még voltak lehetőségek, nem voltak leosztva a kártyalapok. Elég volt a tehetséged, most már ismeretség és pénz is kell ahhoz, hogy abba a közegbe bekerülj.

A Szív TV-s történetem úgy kezdődött, hogy a csatorna produceréhez teljesen ismeretlenül beállítottam, hogy humorista vagyok és lennének ötleteim. Ő meghallgatott, látott bennem fantáziát és elindult a műsor.

Orbán Sanyi barátommal mi voltunk az elsők Magyarországon, akik elindítottuk a reggeli humorblokkot a rádióban. Turgyán Tamás a Juventus rádióban vezetett egy reggeli műsort szombatonként, az ő ötlete volt, hogy humorral ébresszük az embereket hétvégén. Az adás ideje alatt háromszor bejelentkeztünk öt-tíz percre, és a leírt anyagot telefonban előadtuk.

Későbbiekben hasonló felkéréseid nem voltak?

Sajnos ez manapság ismeretség alapján működik, én pedig nem vagyok az a behízelgő típus. Többnyire nekem azok szoktak segíteni, akik meglátnak bennem valamit.

Sas József például mit látott meg benned?

Vele való kapcsolatom úgy indult, hogy Sas felkérte Maksa Zolit, hogy csináljon egy kabarét a Mikroszkópon. Zoli ragaszkodott hozzá, hogy engem is vigyen, ami eleinte nem tetszett az akkori igazgató úrnak, de végül mégis úgy alakult, hogy szerepeltem a műsorban, amit természetesen Sas is megnézett.

Volt a kabaréban egy Legyen ön is milliomos vetélkedő paródia, ami mai napig a legnagyobb siker a haknikon. Nem maga a jelenet, hanem az egyik poén előadásmódja tetszet meg Sasnak és azt mondta, hogy akinek ilyen ütemérzéke van és így tud poentírozni, hogy nem tanulta ezt sehol, az tehetség. A bemutató után hét hónappal elém tolt egy szerződést, hogy szeretne alkalmazni a többi darabban is, ez volt kilenc éve.

Mi az a dolog, amit Sas Józseftől érdemes ellesni, megtanulni?

Azt a fajta profizmust és alázatot, amit nem nagyon látok sehol. Az előadásai azért működnek nagy sikerrel, mert oly mértékű munka van benne, ami mindig kicsit több, mint amit elméletileg igényelne egy darab.

Honnan ered ez a mérhetetlen alázat a színésztársaid és a kabaré műfaja felé?

Talán édesapámtól, aki idősebb ember volt és belém nevelte azt, hogy szeresd és tiszteld az idősebbet. Annyira szeretem azt az érát, ahonnan az ő korosztályuk származik, hogy van bennem egy nagyfokú irigység is velük szemben. Nagyon szerettem volna az ő idejükben fiatal lenni

Mi az, ami megérint a régi idők világában?

Szeretem azt a környezetet ahol életek, az embereket összekötő szorosabb érzelmi szálakat, azt a fajta kultúrát, ami akkoriban divatos volt. Szeretem azt, hogy akkoriban sokkal kevesebb impulzus érte a társadalmat, több mindenre ráértek, nyugodtabbak voltak.

Hogyan fogadtátok Verebes Istvánt a színház új igazgatóját?

Többszörös örömmel. Egyrészt boldogok voltunk, hogy van színházunk, másrészt tudtuk, hogy szereti a kabaré műfaját, nagyon ért hozzá és nem mellesleg egy végtelen igazságos ember.

Milyen a kettőtök kapcsolata?

Nagyon jó barátok vagyunk. Engem itt ismert meg a színházban, a társulat többségével már korábban találkozott. Sokat beszélgettünk egymással, ebből kifolyólag kialakult egy szoros kapcsolat kettőnk között. Egy idő után meghívott Bazitára, az otthonába, ahol gyakorlatilag egy új családra leltem. Amikor hozzájuk megyek, úgy érzem, mintha a második szüleimhez mennék.

Azt hallottam, hogy te nem tekinted magad színésznek, te inkább humorista vagy…

Ez a külvilág felé is egyfajta védekezés, hogy ne keltsen másokban indulatot az, hogy valaki több évig tanul az egyetemen hogy színész lehessen, és megáll mellette egy pincér.

Viszont ha az ember megnézi a Szép Ernő darabot, amiben játszol, akkor színészt lát és nem humoristát.

Idegennek is éreztem magam abban a szerepben az utolsó két előadást kivéve. Azokba már próbáltam jellemvonásokat átcsempészni a humorista énemből, és élveztem az előadást.