Belföld

MSZP: „a kormány megnehezíti a gyermekes családok életét”

Az MSZP arra szólítja fel a kabinetet, hogy legyen méltó a saját maga által választott névhez, a nemzeti ügyek kormánya elnevezéshez.

Kormos Kata az MSZP szóvivője pénteki sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a kormánynak valóban a nemzet egységét, és az egész nemzetet egységesen kellene képviselnie, nem pedig a gazdagoknak kedvezni a szegényebbekkel szemben.

Véleménye szerint az elmúlt hetekben a kabinet több olyan döntést hozott, amely igazolja, hogy a kabinet a jómódúakat részesíti előnyben.

Példaként említette egyebek mellett az egykulcsos adó bevezetését, a minimálbér megadóztatását és a magán-nyugdíjpénztári megtakarítások zárolását. Utóbbival kapcsolatban kitért arra: még mindig nem lehet tudni, mi lesz a 14 hónapos zárolási időszak után. Szavai szerint ez a kormány fiatalokhoz való hozzáállását is minősíti.

Kormos Kata szerint a kormány megnehezíti a gyermekes családok életét. Ezt azzal indokolta, hogy jövőre 50 százalékkal emelkedhet az óvodai és a bölcsődei napközis ellátás díja, mert a tervek szerint az intézmények működési költségeit is beszámítják a szülők által fizetett térítési díjba.

Hozzátette: jövőre kevesebb pénz jut például az anyasági ellátásra, a gyermekek utáni támogatásra és a szociális intézkedésekre is.

A szóvivő fontosnak tartja, hogy a családi pótlék összege emelkedjen, ami – mint mondta – minden gyereknek jár, nemcsak a gazdagoknak.

A gyermekvállalás szempontjából fontos az is, hogy megfelelő legyen a nappali ellátást biztosító intézményrendszer – közölte.

Kormos Kata emlékeztetett arra: az MSZP a kormány intézkedései miatt nyugdíjvédelmi népszavazást kezdeményezett és politikai nagygyűlést tart a Papp László Budapest Sportarénában november 27-én.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.