Sztárhírek
Madonna és az öngyilkosság
Nagy a baj Madonna családja háza táján. A popdíva örökbefogadott lányának a nagyanyja öngyilkossággal fenyegetőzik.
A nagyanyó azért helyezte kilátásba az öngyilkosságot, mert így szeretné visszakapni unokáját.
Mint arról korábban a HírExtra is beszámolt, ez az asszony volt az, aki elsőként szállt szembe akkor az énekesnővel. Később csak hosszú jogi adok-kapok után vihette haza Madonna a gyereket Malawiból.
"A lányom, Mwandida halála után rám bízták, akkor azt hittem, örökre én lehetek a gyámja. De amikor Madonna örökbe akarta fogadni, erőszakkal elvették. Azzal győztek meg, hogy soha nem lenne lehetősége jó iskolába járni, amiben igazuk is volt" – mondta a BBC-nek Lucy Chekechiwa.
"Akkor azt mondták, majd láthatom, de ebből nem lett semmi. A lányom helyett ő lett a gyermekem, rajta kívül nincs senkim. Nem akarok egyedül maradni, már ara is gondoltam, ha nem kapom vissza, véget vetek az életemnek" – hintett el egy könnyed fenyegetőzést a nyugdíjas nagyi.
Forrás: Blikk/HirExtra