2024. április 18. - Andrea, Ilma

Ab: nem született döntés a módosításról

A vezérszónoki beszédek után képviselő felszólalásokkal folytatódott az alkotmány és az Alkotmánybíróságról (Ab) szóló törvény módosításának csaknem négy órán át tartó általános vitája.
2010. november 2. kedd 23:36 - HírExtra
Hosszas tiltakozást folytatott az ellenzék

Az ellenzéki képviselők kifogásoltak a kormánypártiak hallgatását, választási programjával szembesítették a Fideszt, és többen rámutattak, hogy az Ab jogkörének korlátozásával a kormánytöbbség Gyurcsány Ferencnek kedvez. Lázár János zárszavában úgy vélekedett: az ellenzék pártpolitikai célokra használta a vitát.

Az ellenzéki képviselők több mint két órán át, nagyrészt kétperces felszólalásokkal fejezték ki nemtetszésüket Lázár János két javaslatával szemben, amelyekkel a Fidesz frakcióvezetője rögzítené: nincs helye alkotmánybírósági felülvizsgálatnak olyan törvény tartalmáról, amely országos népszavazással sem változtatható meg.

A szocialista politikusok egyebek mellett arról szóltak, hogy a kormánypártok a magán-nyugdíjpénztári befizetések "einstandja" miatt szűkítenék az Alkotmánybíróság hatáskörét.
Szanyi Tibor felszólalásában az "ország kifosztásának fideszes terveként" aposztrofálta Lázár János indítványait.

Lendvai Ildikó - több felszólalóhoz hasonlóan - a Fidesz választási programját idézte. Rámutatott, hogy a jelenleg a közigazgatási és igazságügyi tárcát vezető Navracsics Tibor arról értekezett a dokumentumban: "jogállami keretek között elfogadhatatlan, hogy parlamenti többsége birtokában a kormány alkotmánysértő törvények sorával bizonytalanítsa el állampolgárait, sodorja veszélybe a jogbiztonság alapelvét".

A jobbikos Gaudi-Nagy Tamás attól való félelmét fejezte ki, hogy a Lázár János által előterjesztett javaslatok azt a szerinte senki által sem kívánt eredményt érhetik el, hogy a "már utcán lévő" Gyurcsány Ferenc visszatérhet a miniszterelnöki székbe. Hasonlóan vélekedett Vágó Gábor (LMP), aki ugyancsak annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a Ház előtt lévő javaslatok a korábbi szocialista kormányfőnek kedveznek.

Az összes ellenzéki frakció tagjai kifogásolták, hogy a fideszes és a kereszténydemokrata képviselők nem vesznek részt a vitában. A szocialista Bárándy Gergely szerint ez azért történhetett, mert a kormánypárti képviselők számára megtiltották a hozzászólást.

Az általános vitában mindössze két kormánypárti politikus - a kereszténydemokrata Vejkey Imre és a fideszes Wittner Mária - szólalt fel. Az utóbbi szerint az MSZP politikusai "a milliárdjaikat féltik", ezért tiltakoznak a 98 százalékos különadó bevezetése érdekében szükséges törvénymódosítások ellen.

Ertsey Katalin (LMP) arra biztatta a kormánytöbbséghez tartozókat: vegyenek részt pártja szerdai demonstrációján, ahol az Alkotmánybíróság jogkörének szűkítése ellen tiltakoznak. Nyomatékul felmutatta az LMP több képviselője által viselt, "Love Ab" feliratú sárga trikót.

Lázár: az ellenzék pártpolitikai célokra használta a vitát

Lázár János zárszavában azt mondta: az ellenzék "legkevésbé sem segítőkészen" állt az általa benyújtott törvénymódosításokhoz, ehelyett "pártpolitikai célokra" használta fel a szerinte a választói akarat teljesítéséről szóló javaslatok vitáját.

A Fidesz frakcióvezetője megvédte a vitában elfogultsággal vádolt Schmitt Pál köztársasági elnököt, aki - elmondása alapján - az emberi tisztesség szabályai szerint járt el múlt pénteken elmondott televíziós beszédében.

Továbbá arra kérte Schiffer Andrást, az LMP frakcióvezetőjét, hogy az általa tanúsított "diktatórikus" magatartás helyett legyen tekintettel az igazság övétől eltérő megközelítéseire is.
Hozzátette: nem hiszi, hogy a szocialista képviselők komolyan gondolják vádjukat, mely szerint a Fidesz el szeretné lopni a magánynyugdíj-pénztártagok 2.700 milliárd forintos vagyonát.

A javaslatok részletes vitáját szerdán folytatja le az Országgyűlés.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását