Belföld

Iszapkatasztrófa: gyertyagyújtással emlékeztek az áldozatokra

Több mint háromszáz ember gyújtott gyertyát a vörösiszap-katasztrófa kilenc halálos áldozatának lelki üdvéért alig két óra leforgása alatt vasárnap este a kolontári temetőben.

négy héttel ezelőtt bekövetkezett ipari és ökológiai katasztrófájának mind a kilenc áldozata kolontári lakos volt. Közülük nyolcat már eltemettek, míg a legfiatalabbat, a 14 hónapos Angyalka nevű kislányt nem tudták végső nyugalomra helyezni, mert édesanyját és hároméves testvérét súlyos égési sérülésekkel kórházban kezelik. A végtisztességet a jövő héten tudják megadni számára – mondták az MTI tudósítójának a család egykori szomszédai.

Mindenszentek és halottak napja alkalmából somlóvásárhelyiek, devecseriek és a környező településekről is érkeztek emberek, hogy gyertyát gyújtsanak a falu védettebb” részén lévő aprócska temetőben. A sírkert mögötti parkoló teljesen megtelt, az emberek a katasztrófa következményeiről beszélgettek egymással, és az áldozatok hozzátartozóival.

A temetőhöz vezető úton géppisztpolyos rendőrök állnak, akárcsak Devecser határában. A katasztrófa sújtotta települések temetőiben égő gyertyákat és mécsesek ezreit már több száz méteres távolságról lehet látni. Gyertyák és mécsesek égnek a kolontári templomdomb alatt lévő világháborús emlékmű előtt is, amelyre a nyúli vállalkozók egy márványtáblára azt vésették: Az emberi hanyagság és kapzsiság természeti és emberi áldozataiért. 2010. október 4."

Hétfőn délelőtt és délután misét tartanak Devecserben és Kolontáron is az áldozatok emlékére a katolikus templomokban.

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.