Október 23: az élet előadása

Személyek

Tarlós István: Budapest főpolgármestere
Morvai Krisztina: független Európai Parlamenti Képviselő
Dúró Dóra: országgyűlési képviselő
Balczó Zoltán: a Jobbik és az Országgyűlés alelnöke
Győry S. József: a HírExtra újságírója
1956-os hősök
Honfiak-honleányok
Előadók
Újságírók, fotósok, kameramanok
Rendőrök, mentők
Nézelődők-járókelők
Turisták
Deszkások
Punkok
Részegek
Koldusok

Első felvonás

Első jelenet

Az újságíró kikanyarodik a "halott" Kálvin térre, békésen baktat a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai épületéhez.  Tarlós István beszédet mond a Bródy Sándor utca, Puskin utca kereszteződésében felállított emelvényen, az 1956-os hősökről emlékezve. Alig kétszáz fő hallgatja. Napos az idő, egy felhő sincs az égen.

Miután az 1956-os hősök felelevenítették emlékeiket a megrendült „tömegnek”, a főpolgármester lép az emelvényre. A „tömeg” szolidan tapsol. „Súlyos örökség és tehertétel adatott, ám arra vállalkoztam, hogy új rendet és működőképesebb várost építsek az igaz filozófia mellett" – mondja Tarlós, majd eleveníti a szabadságharc eseményeit: ünnepélyes csend fogadja szavait.

A beszéde közben egy három év körüli kisgyermek kacagva rohangászik a Festetics palota előtti mélygarázs feljáróján, a pódium melletti ház második emeletének erkélyén egy család követi figyelemmel az eseményeket. A közel húszperces beszédet a Szózat zárja, a „tömeg” énekli azt. Az utolsó taktusoknál egy háromfős, Árpádsávot lobogtató csoport jelenik, meg, majd a Szózat végén, méltóságteljesen továbbhalad. Az emlékezés végén, a „tömeg” feloszlik.

Egy középkorú úr telefonon közli valakivel – most van vége a Tarlósnak. Egy rögtönzött standnál perecet vehetnek négyszáz forintért, míg egy másik  zászlókat, nemzetiszín gyertyákat kínál. Utóbbi nem annyira közkedvelt, a HírExtra újságírója csupán egy ázsiai turistát látott, aki szuvenírt vásárolt magának.

Második jelenet

Astoria. Az újságíró sietős léptekkel a buszmegálló előtt halad el, a Deák tér irányába. A városkép itt már hétköznapibb, elevenebb. A forgalmat rendőrök irányítják.

Egy húszas évei második felében járó úr a buszmegálló esőbeállójában fennhangon, telefonon közli, hogy jelen pillanatban „rohadtul nincs nyitva semmi”. Az újságíró magában kuncogva a két gyorsétteremláncra gondol, melyek ajtaján az "open" felirat – is – éktelenkedik. Az aluljáróban egy punkcsoport ücsörög mámoros állapotban, az egyikük megszólítja az újságírót. – Hé rockker srác! Van egy kis apród? Kizárólag szeszre gyűjtünk! A Metró mozgólépcsője békésen "zümmög", végre van lehetősége pihenni.

Harmadik jelenet

Deák-Erzsébet tér, a Gödör környéke. Az újságíró komótosan leül egy templom előtti padra, rágyújt egy cigarettára: az embereket figyeli. A ragyogó napot egy pillanatra egy kósza felhő eltakarja, de pár lélegzetvétel után ismét a ragyogó napsütés emlékezik a hősökre.

A látkép hétköznapi: turistákat városnézésre csábító cégek aktivistái, szórólaposok, külföldi bámészkodók, magyar állampolgárok, hajléktalanok mindenhol, igaz, a Jobbik színpada már áll, az Ismerős Arcok zenekar pedig hangol. Beljebb, a deszkások azt csinálják, amit szoktak: deszkáznak. Egy óra múlt, az újságíró éhes: feláll és hazamegy.

Második felvonás

Első jelenet

Két óra ötven perc. Deák-Erzsébet tér, a Gödör környéke. Az újságíró komótosan leül egy templom előtti padra, rágyújt egy cigarettára: ismét az embereket figyeli, azonban valami megváltozott.

A zebra előtti – általában bűzös konténerekkel határolt – út mentén, profitban reménykedő kereskedők kínálják megvásárlásra a piros-fehér-zöld és Árpádsávos lobogókat (1500-2000 forint), turulos és hun sólymos kitűzőket,(700 forint) nagy Magyarországot és a jelenlegit ábrázoló térképeket. Az üzlet jövedelmező, a Jobbik emlékezésén minderre van kereslet.

Míg egy évvel ezelőtt a templom mögötti, Bárczy István utcáig állt a Jobbikos tömeg, addig most csak a Bajcsy-Zsilinszky út adott teret a párt szimpatizánsainak. A színpad a József Attila utca és az Andrássy út kereszteződése előtt állt. A másik végén – az úttesten – lovagolni lehetett, egy kislány éppen egy pónit ül meg, látszólag nagyon boldog. Négy toi-toi is része a rendezvénynek, az emlékezők – és sörisszák – legnagyobb örömére.

Az újságíró elhalad a Gödör melletti sétányon.

Míg az egyik oldal Jobbikos emlékezőkkel van telis-teli, a másikon turisták korzóztak, háborítatlanul, háromszor tízfős rendőri felügyelet mellett. Egy ötéves forma kisfiú, kezében Árpádsávos zászlóval éppen a menetelést gyakorolja: arca elszánt egy pillanatig, majd felnevet.

Morvai Krisztina, Dúró Dóra, Balczó Zoltán szónokol: egy-egyszokásos bekiabálás töri meg a beszédet, különösen a Gyurcsány Ferenc, Budaházy, nevekre reagálnak hevesen. Orbán Viktort egy öblös, hangszórókat is túlkiabáló hang nemes egyszerűséggel az édesanyjába küldi.

A rendezvény végén megköszönik a rendőrég munkáját, amivel a területet biztosították. A tömeg megtapsolja őket, ráadásul a sünök is az „erdőben maradnak”.

Székely Himnusz, Szózat. Egy BMX-es gyerek azért megkérdi: mi köze a Székely Himnusznak 1956-hoz?

Második jelenet

Az újságíró otthon ül, kakaót szürcsöl a számítógépe előtt, zenét hallgat: ő így szeret gondolkodni.

Viszont nem ért valamit: hol volt a többi ember? Nekik nem jelent semmit 1956? Hirtelen eszébe jut egy kollegája írása. Igen. Ebben benne lehet a válasz.

Hirtelen felpattan és cselekszik: kinyit egy palack vérvörös bort, tölt a pohárba, majd iszik egy kortyot az ismert és ismeretlen hősök emlékére, akik a vérüket ontották egy ügyért.

Függöny le.