2024. április 20. - Tivadar

Gasztonómiai fesztivál Kőszegen

Az Írottkő Natúrpark tizenhat településének kézművesei - borászok, méhészek, fafaragók, gyöngyfűzők, fazekasok, csuhé-, báb- és terményjáték-készítők, tojásfestők, szalmafonók - tartanak kirakodóvásárt a hét végén Kőszegen az Orsolya-napi vásáron.
2010. október 21. csütörtök 09:03 - HírExtra
Somogyi Györgyné, az Írottkő Natúrparkért Egyesület titkára elmondta az MTI-nek, hogy a hagyományos népi rendezvényhez kapcsolódva kilencedszer rendezik meg a gasztronómiai fesztivált, amelynek tevékeny résztvevői a helyi civil szervezetek.

A helyi német és horvát kisebbség tagjai például étel- és süteménykülönlegességekkel szerepelnek a rendezvényen, de a szervezők meghívására kiállítók érkeznek egyebek között a szomszédos ausztriai Naturpark Geschriebenstein településeiről is.

A fesztivál ideje alatt Ízek az Alpokaljáról címmel sütemény- és lekvárversenyt hirdetnek, a helyi szervezetek pedig főzőversenyen mutathatják be főzőtudományukat. A főzőverseny az idén a jelentkezők nagy száma miatt az idén kétnaposra bővül.

A helyi éttermek, cukrászdák egy része szintén csatlakozik a rendezvényhez, hiszen speciális, a vidék jellegzetes terményeinek felhasználásával készült ételeket kínálnak a betérő vendégeknek, például gesztenyével, sütőtökkel, mézzel készült ínyenc falatokkal.

Vasárnap déltől lehet kóstolni a versenyekre nevezett termékeket. A kóstolójegyek bevételét a szervezők a vörösiszap-áradás károsultjainak javára ajánlják fel a szervezők.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását