Belföld

Iszapömlés: nőtt a repedés a sérült kazetta falán

Másfél centiméterrel nőtt a repedés a sérült ajkai zagytározón - közölte a környezetvédelmi államtitkár csütörtökön az MTI-vel.

Törvénymódosítást kezdeményez a környezetvédelmi államtitkár, hogy az iparai üzemekre, illetve a veszélyes anyagok tárolására, gyártására vonatkozó elsőfokú építésügyi hatósági jogköröket vegyék el a jegyzőktől.

Illés Zoltán csütörtökön, az ajkai zagytározó megsérült kazettája gátján újságíróknak azt mondta: elfogadhatatlan, hogy a veszélyes anyagokkal foglalkozó építményekre a jegyző adhatja ki az építési engedélyt, és a környezetvédelmi hatóság nem ellenőrizheti például a vörösiszap-tározók gátját.

Hozzátette, hogy az építésügyi hatósági jogköröket vagy a katasztrófavédelemnek, vagy a környezetvédelmi főfelügyelőknek, illetve az erre kijelölendő vagy létrehozandó hatóságnak kellene átadni.

A Mal Zrt. hazudott, amikor azt állította, hogy a gátszakadás előtt két héttel a környezetvédelmi főfelügyelőség ellenőrizte a cég tevékenységét, és mindent rendben talált. A főfelügyelőség ugyanis csak a technológiával kapcsolatban talált mindent rendben, illetve a gyár területén a szennyvíz és a kommunális hulladék kezelését, a gátak állagát nem ellenőrizhette – mondta Illés Zoltán.

Levélben kér segítséget az állam- és a kormányfő

Közös levélben kér segítséget a magyar állampolgároktól a vörösiszap-katasztrófa károsultjai számára Schmitt Pál köztársasági elnök és Orbán Viktor kormányfő.

Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője csütörtökön Budapesten tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a közjogi méltóságok valamennyi háztartásba el kívánják juttatni levelüket, amelyben a magyar emberek csatlakozását kérik az Ajka mellett történt szerencsétlenség megsegítésére kialakult széles körű összefogáshoz.

A szóvivő kitért arra, hogy a Magyar Kármentő Alapba történt felajánlások összege csütörtökön délelőtt 11 óráig már meghaladta a 200 millió forintot.

Hozzátette: George Patakinak, New York állam volt kormányzójának köszönhetően az Egyesült Államokban immár három szervezet, a Magyar Amerikai Koalíció és a Magyar Amerikai Szövetség mellett a Katolikus Kármentő Alap is segít a nemzetköz adománygyűjtésben.
Schmitt Pál és Orbán Viktor közös levelét pénteken már mintegy 200 ezren vehetik kézhez, a hétvégétől pedig az újságok és az internetes portálok is közzéteszik ingyenes társadalmi hirdetés formájában – mondta Szijjártó Péter.

Az államfő és a miniszterelnök levelükben úgy fogalmaznak, hogy Magyarország legnagyobb ökológiai katasztrófája történt október 4-én, amely után "nagy és cselekvő összefogás jött létre", ennek köszönhetően pedig uralni lehetett a helyzetet. Schmitt Pál és Orbán Viktor mindenkit arra kér, hogy lehetőségeihez mérten adakozzon a károsultak számára, az így létrejövő alap ugyanis az élet minél gyorsabb helyreállításában, újrakezdésében segít.

Orbán Viktor már október 9-én, a Facebook közösségi portálon azt kérte, minden magyar, aki teheti, társuljon ahhoz az összefogáshoz, amely a bajbajutottak megsegítésére jött létre.

Nőtt a repedés a tározó gátján

Illés Zoltán elmondta: a megsérült tározó északi oldalfalán folyamatosan mérik a repedéseket, de szerdáig nem tapasztaltak elmozdulást, csütörtök reggelre viszont az eddigi 54 centiméteres hasadék másfél centiméterrel nőtt.

A környezetvédelmi államtitkár szerint még mindig fennáll egy esetleges újabb gátszakadás veszélye, de a sérült tározó közelében épített hármas körgát, valamint a Kolontár közepén átívelő 600 méteres védmű megóvná a falut és Devecsert.

Vasárnap három-négy repedést lehetett látni a megsérült vörösiszap-tározó északi gátján. Közülük kettő nagyjából fél méter széles és 25-30 méter hosszú.

Illés Zoltán közölte: a tározónál védőfalat akarnak építeni, amihez az izraeli és az osztrák hadsereg hadmérnökeinek a segítségét is kérik. Az államtitkár a munka nagyságát érzékeltetve azt mondta: ez akkora feladat, mintha három tízemeletes betonházat kellene felépíteni két hónap alatt.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.