Külföld

Semjén: magyarul is lehessen szakvizsgát tenni

A magyar kormány azt kéri Ukrajnától, tegyen hathatós lépéseket, hogy a szaktárgyi emelt szintű vizsgákat magyar nyelven is le lehessen tenni - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, miután tárgyalást folytatott a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség delegációjával hétfőn a Parlamentben. Bejelentette: Magyarország megfigyelőket küld az október végén tartandó ukrajnai önkormányzati választásokra.

Semjén Zsolt a találkozó után újságírók előtt elmondta: a tárgyalásokon részt vett Orbán Viktor miniszterelnök is.

Kiemelte, azt is kérik az ukrán vezetéstől, találja meg az öt magyar egyházi líceum finanszírozásának megfelelő módját. Hozzátette: Magyarország is mindent megtesz annak érdekében, hogy a magyar egyházi líceumok működni tudjanak.

Az MTI kérdésére elmondta: személyesen tárgyalt az ukrán nagykövettel a kérdésben. Egyfelől lépéseket tesznek Ukrajna felé, hogy a diszkrimináció szűnjön meg, illetve a Szülőföld Alapon keresztül anyagilag is támogatni kívánják a líceumokat. Ennek konkrét összege a jövő évi költségvetés függvénye lesz, de figyelemmel lesznek arra, hogy a líceumok és a kárpátaljai iskola is működőképes legyen. A magyar költségvetés kész arra, hogy ezeket az intézményeket támogassa – fogalmazott.

A líceumok fenntartásához az ukrán állam jelenleg nem járul hozzá olyan mértékben, mint a világi ukrán intézmények fenntartásához – mondta Semjén Zsolt, aki szerint elvárható, hogy Ukrajnában is találják meg a módját annak, hogy az egyházi intézményeket az államihoz hasonlóan finanszírozzák.

Kitért a magyarigazolványok kérdésére is. Felidézte, hogy Magyarország a közelmúltban egy sajátos lépésre kényszerült, s megszüntették az Ukrajnai Magyar Demokratikus Szövetség igazolványok kiadásának véleményezési jogát. Ötvenezer igazolvány ugyanis vélelmezhetően nem magyar nemzetiségű, identitású polgárhoz került – mondta.

Semjén Zsolt bejelentette: felkérték, hogy a külügyi bizottság megfigyelőcsoportot küldjön az október 31-i ukrajnai önkormányzati választásokra. Így javulhatnak a garanciái annak, hogy a választás tiszta legyen – mondta.

A miniszterelnök-helyettes kiemelte: Magyarország elkötelezett amellett, hogy Ukrajnával a legjobb baráti kapcsolatokat építsenek. Az unió soros elnökeként minden segítséget megad Magyarország Ukrajnának ahhoz, hogy az unióval való kapcsolatait minél szorosabbra fűzze.
Hozzátette: Magyarország nyitott arra, hogy ha Ukrajna kér valamit, akkor a kérésnek igyekezzen megfelelni.

Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke köszönetet mondott azért, hogy az iszapkatasztrófa miatt kialakult nehéz helyzetben is legfelsőbb szinten fogadták delegációjukat.

Rámutatott: számos problémával küzdenek, s az lenne a legjobb, ha ezeket a kárpátaljai magyar politika tudná kezelni és rendezni. A közvetlen feladatok közül a legfontosabb, hogy amennyire csak lehet meg tudják erősíteni a kárpátaljai magyar érdekvédelmet, ehhez biztosítani tudják a magyar szavazatok többségét.

A választási kampány során ugyanakkor nagyon komoly problémákkal szembesültek – tette hozzá, példaként említetve, hogy nem tudták a képviselőiket a szavazatösszesítő bizottságokba bejuttani, illetve a megyei tanácsi választási körzeteket nem összefüggően határozták meg.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.