2024. május 11. - Ferenc

NATO-légicsapás: három halott

Három pakisztáni katona meghalt csütörtökön a NATO-erők helikoptertámadásában Afganisztán határvidékén - közölték biztonsági és katonai források.
2010. szeptember 30. csütörtök 09:14 - HírExtra
A NATO az utóbbi napokban több támadást is végrehajtott harci helikopterekkel a térségben. Ezúttal két helikopter volt bevetésen Teri Mangal településnél, Kurram törzsi területen. Egy magas rangú biztonsági tiszt elmondta, hogy a művelet 25 percig tartott. Egy határőrállomás három katonája meghalt, három másik megsebesült. Arról nem beszélt, hogy pakisztáni részről viszonozták-e a tüzet. Pakisztán válaszul leállította a közúti NATO-utánpótlást az afgán határon.

Nem sokkal később pakisztáni kormányzati tisztviselők közölték: azt az utasítást kapták, hogy a Torham határátkelőn keresztül ne engedjék át Afganisztánba a NATO-erők számára utánpótlást szállító teherautókat.

A hét elején Pakisztán már fenyegetőzött azzal, hogy nem nyújt védelmet a NATO-konvojoknak, ha a katonai szövetség helikopterei ismét az ország területén hajtanak végre támadást. Hétfőn a NATO Kelet-Afganisztánt védő helikopterei pakisztáni területen indítottak légicsapásokat, és az akcióban több mint félszáz felkelő halt meg. Pakisztán tiltakozott a támadás ellen, és szuverenitása megsértéseként értelmezte azt. James Appathurai NATO-szóvivő viszont önvédelmi akciónak minősítette a légicsapásokat.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását