Belföld
Legyen Ön is politikus!
Politikusokat képeznek Óbudán a SISZA Kommunikációs Intézetben. Gyakorlatorientált képzés azoknak, akik érdeklődnek a közügyek iránt. Szabó Krisztina Mária ügyvezető igazgatóval beszéltünk az eddigi tapasztalatokról.
Magyarországon lehet még máshol ilyesmit tanulni?
Így, ebben a formában, mi vagyunk az egyetlen ilyen "iskola" az országban. Az előadások minden héten szombaton 9.00-17.00-ig tartanak és alkalmanként más-más előadót látunk vendégül a politika, a politológia, a média és egyéb szakterületéről.
Honnan jött az ötlet?
2008-ban Mexikóban tanítottam politikusokat és a mögöttük álló szakértőket. Nagyon megtetszett az ötlet és arra gondoltam, hogy nálunk is szükség lenne gyakorlati jellegű politikusképzésre.
Tetszett a hatékonysága és intenzivitása, azt gondoltam érdemes lenne adaptálni. Hozzájárult ehhez, hogy évekig oktattam politikai kommunikációt a miskolci egyetemen. Hallgatóim közül többen is politikusi pályára készültek. Láttam rajtuk a jó szándékot, de ugyanakkor hiányzott belőlük a politika világában való tájékozottság. Ez is közrejátszott a politikusképzés elindításában.
Nem úgy lesz valakiből politikus, hogy belép egy pártba és ott végigjárja a szamárlétrát?
Így van, de ahhoz, hogy elindulhasson a politikai ranglétrán és minél nagyobb választói csoportot tudhasson maga mögött, ahhoz szükséges van elméleti és gyakorlati ismeretekre is. A jó szándék önmagában nem elég. Ez egy nehéz pálya, sokan otthagyják a szakmákjukat a politikai közeg kedvéért, de nem is sejtik mi vár rájuk.
Nem tudják a médiát helyesen kezelni, nem ismerik a toleranciát, nem tudják a konfliktusokat megoldani, fejletlen a vitakészségük, ritkán rendelkeznek kompromisszumkészséggel. Ezeket igyekszünk nekik megtanítani. Azok az előadók, akik eljönnek hozzánk, viselkedési mintát is adnak. Például Hoffmann Rózsa államtitkár asszony, Lezsák Sándor, vagy Tarlós István. A hallgatók látják-hallják, hogy ők honnan indultak, hol tartanak és hová szeretnének eljutni.
Az előadók között szerepelnek továbbá a politológia, média, közgazdaságtan területének elismert szaktekintélyei. Újságírók megtanítják a hallgatóknak, hogyan kell nyilatkozni, mire érdemes figyelni a megterhelő kommunikációs helyzetekben. A politológusok a politika elméleti hátterével ismertetik meg a jelenlévőket: a politikai rendszerről, pártokról, választási rendszerről.
Mik az eddigi tapasztalatok?
Remek csapatot hoztunk össze. Nagy sikerélmény, hogy a végzettek közül többen megmérettetik magukat az önkormányzati választáson, önkormányzati képviselő- és polgármester jelöltként. Rendkívül nyitott és érdeklődő és a hallgatóság. Különféle területről érkeztek. Vannak közöttük jogászok, közgazdászok és tanárok is szép számmal. Az a közös bennük, hogy valamennyien érdeklődnek a közügyek iránt és szeretnék elsajátítani a politikusi szakma „fogásait”, annak érdekében, hogy felkészülten képviselhessék a választók érdekeit. A demokratikus politikai kultúra erősítése a cél.
Kiknek ajánlják ezt a képzést? Aktív politikusoknak vagy olyanoknak, akik még csak kacsingatnak a politikusi pálya felé?
Mind a két csoportból szívesen látunk hallgatókat. Akik aktívan politizálnak, azoknak is van még mit tanulniuk. Ráadásul az iskolában lehetőség van kapcsolat- és hálózatépítésre, mely a közéletben tevékenykedők számára elengedhetetlenül fontos.
Milyen létszámú csoportokkal dolgoznak?
A 20-25 fős csoport az ideális, ahhoz, hogy megőrizhessük a képzés gyakorlati jellegét.
Van felvételi vizsga?
Van felvételi elbeszélgetés és lehetőséget biztosítunk arra is, hogy megtekintsenek egy előadást az érdeklődők. Az érdeklődőkből nagy aránnyal hallgatók lesznek.