Belföld

Schmitt: egyetemi tanárnak lenni élethosszig tartó feladat

Schmitt Pál szerint az egyetemi tanárság a tudományos igényesség, a pontosság, az élvonal képviseletét jelenti. Az államfő erről köszöntőjében beszélt, amikor hétfőn egyetemi tanári kinevezéseket adott át Budapesten, a Néprajzi Múzeumban.

A köztársasági elnök, aki Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszterrel és Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkárral közösen adta át a kinevezéseket, úgy fogalmazott: egyetemi tanárnak lenni élethosszig tartó feladat.

Egy professzor már nem csak a szakterületéért felelős, egész jellemével, tudásával, erkölcsével a minden kordivaton átnyúló műveltségeszményt kell képviselnie – jelentette ki.

Schmitt Pál szerint emberségünk, különlegességünk megéléséhez sok-sok intelligencia kell, az intellektushoz pedig műveltség.

Az államfő ismét hangsúlyozta: a szűk tehetséges, tanulni kész kisebbség mellett nagy tömegek próbálnak alaptudás nélkül diplomát szerezni. Véleménye szerint egyre több egyetem kínál egyre több könnyen elnyerhető diplomát.

A köztársasági elnök kiemelte azt a tényt is, hogy az európai átlaghoz képest Magyarországon még mindig 6-8 százalékkal kevesebb a diplomások száma. Ezzel szemben azonban az eltömegesedés, a futószalagon zajló képzések riasztó tapasztalatai állnak – tette hozzá.

Az államfő felhívta a figyelmet arra: a magyar felsőoktatás viták kereszttüzében élte elmúlt éveit.
A bolognai folyamatot sok jogos kritika érte, azonban aki átolvassa a tizenegy éve született Bolognai Nyilatkozatot, annak a figyelmét nem kerülheti el, milyen hangsúlyt kap benne az egyetemek autonomitása és a nemzeti sajátosságok megőrzése – emelte ki Schmitt Pál.
Az államfő a professzorokhoz szólva úgy fogalmazott: az egyetemi tanárság beavatottságot, a tudományos igényesség, a pontosság, az élvonal képviseletét jelenti. Igazi, szép hatalmat – tette hozzá.

Mint hangsúlyozta, ebben a hivatásban már az életében könnyen legendává válhat az, aki személyisége erejével, szellemi függetlenségével vonzó példát ad.

"Egy nemzet csak akkor lehet alkotó, sikeres és szabad, ha művelt. Lépést tartani a világgal, (…) boldognak lenni, csak így lehet" – fogalmazott a köztársasági elnök.

Az egyetemi tanári kinevezések átadásán Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke is jelen volt.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.