Külföld

Lassan érkezik a nemzetközi támogatás

A nemzetközi támogatás lassúságát hangsúlyozta az ENSZ a pakisztáni áradások következményeivel kapcsolatban.

Továbbá kiemelte azt is, hogy példátlan léptékű segélyműveleteket kell végrehajtania a több mint egy hónapja áradások sújtotta dél-ázsiai országban. A világszervezet augusztus 11-i segélyfelhívására – amelyben 460 millió dollárnyi hozzájárulást kért a mintegy 18 millió pakisztánit, köztük 8 millió sürgős segítségre szoruló embert érintő műveleteihez.
 
Mostanáig csupán a kért összeg 63,4 százaléka folyt be. A folyósítások jelentősen megugrottak Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár augusztus 15-i pakisztáni látogatását követően", de a befolyt összeg augusztus 23-a óta gyakorlatilag nem emelkedett.

A pakisztáni árvizek az eddigi hivatalos adatok szerint mintegy 1640 halálos áldozatot követeltek, a segélyszervezetek azonban arra figyelmeztetnek, hogy ez a szám jelentősen emelkedik majd, ahogy a visszahúzódó víz nyomában újabb tetemeket találnak, s az éhínség, valamint a járványok további áldozatokat szednek az áradások miatt hajléktalanná vált milliók között.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.