Belföld

Kovács László: Orbán még mindig elrugaszkodott

Kovács László szerint Orbán Viktor kormányfő a hazai megnyilatkozásaihoz képest visszafogottabb, ugyanakkor ezúttal is "a valóságtól elrugaszkodó", néhol azzal teljesen ellentétes tartalmú beszédet mondott a külképviselet-vezetők előtt hétfőn. Az MSZP alelnöke, országgyűlési képviselő az MTI-nek ugyanakkor azt mondta, a szocialista párt kész hozzájárulni ahhoz, hogy megteremtsék a külpolitika eredményességéhez nélkülözhetetlen nemzeti egyetértést.

A szocialista politikus, volt külügyminiszter, aki maga is részt vett a misszióvezetői értekezleten, közölte: amikor Orbán Viktor példátlan nemzeti egységről beszélt, figyelmen kívül hagyta, hogy a választásra jogosultak alig egyharmada szavazott a Fidesz-KDNP-szövetségre a tavaszi országgyűlési választásokon.

A nagykövetek feladataként említette a miniszterelnök Magyarország elvesztett presztízsének visszaszerzését – idézte fel Kovács László, de – mint hozzátette -, Orbán Viktor figyelmen kívül hagyta, hogy a világban méltatták a Bajnai-kormány eredményes válságkezelését. "Így szerzett presztízsünk éppen az elmúlt három hónapban veszett el" – mondta.

A szocialista szakpolitikus szerint a Fidesz megszüntette a kormányzás demokratikus ellenőrzését, hiszen minden fontos posztra saját embereit ültette, beleértve azokat a helyeket is, amelyek a demokrácia szabályai szerint függetlenséget és semlegességet igényelnek.
Kovács László úgy vélte, hogy miközben a miniszterelnök azt hangsúlyozta, Magyarországnak most ismét van hangja a világban, és az ország visszaszerezte önrendelkezését, az országnak eddig is volt hangja, és az önrendelkezését sem kellett visszaszereznie.

A politikus emlékeztetett: a kormányfő azt mondta a találkozón, hogy új világrend van kialakulóban, amelynek a válság csak kísérőjelensége. A valóságban azonban – közölte Kovács László – éppen a világgazdasági válság ösztönözte az uniós országokat és más államokat a pénzügyi piac szigorúbb szabályozására és ellenőrzésére.

Kovács László hangsúlyozta, az MSZP kész hozzájárulni ahhoz, hogy megteremtsék a külpolitika eredményességéhez nélkülözhetetlen nemzeti egyetértést. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy a kormány a külpolitikát ne hazai szavazatszerzésre alkalmasnak vélt "hangzatos szólamokra" építse, a Külügyminisztérium vezetése pedig hagyjon fel az elmúlt hónapokban folytatott "politikai tisztogatással", jól felkészült, tapasztalt diplomaták tömeges leváltásával – jelentette ki.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.