Életmód

Hetedik Tolcsvai Borfesztivál

Hetedszer rendezik meg a Tolcsvai Borfesztivált, a zempléni településen idén augusztus 13. és 15. között várják a vendégeket.

A nemes nedűt, azaz Tokaj-hegyalja borait minden eddiginél több, 32 kóstolóhelyen fedezhetik fel az érdeklődők, ehhez mindösszesen egy 200 forintos poharat kell vásárolni, amiért cserébe a körülbelül 60 féle bort ingyenesen ízlelgethetik – részletezte Vojnár László, a település független polgármestere.

Czabányi Attila, a Tolcsvai Borfesztivál szervezője elmondta, hogy mintegy 20 ezer vendéget várnak az idén. A nedűk mellett a térség legfőbb gasztronómiai kínálatát is felvonultatják.

Hozzátette: a hagyományoknak megfelelően meghívnak egy, a Tokaji Borvidéken kívüli borászt is, aki idén a Szekszárdi Borvidékről érkezik és vörösborokat kínál majd a vendégeknek.

A kóstolópoharak mellé pedig mindenki kap egy később beváltható kuponsort, ezzel azt szeretnék elérni, hogy a borfesztiválra érkezők közül minél többen látogassanak majd vissza a településre – magyarázta Czabányi Attila.

A különleges és finom borok kóstolgatásán túl a szórakozásról is gondoskodnak a szervezők, 57 órányi műsor várja a résztvevőket.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.