Külföld

Meghalt a gyilkosságokat megrendelő műsorvezető

Meghalt egy brazíliai televíziós bűnügyi műsor vezetője, akit azzal vádoltak, hogy pusztán a nézettség növelése céljából gyilkosságokat rendelt meg.

Az 51 éves Wallace Souza szívroham következtében halt meg – közölte szerdán egy Sao Pauló-i kórház szóvivője.

Wallace Souza volt rendőrt, a helyi törvényhozás tagját, a Canal Livre című kriminalisztikai műsor egykori népszerű házigazdáját összesen öt bérgyilkosság megrendelésével gyanúsította meg Amazonas állam rendőrsége.

A műsorvezető, aki ellen drogcsempészés és bűnszövetséghez való tartozás miatt is vizsgálat folyt, kitartott ártatlansága mellett, de októberben mégis feladta magát a rendőrségnek, miután lejárt a helyi törvényhozás tagjaként élvezett mentelmi joga.

A rendőrség szerint Souza halálbrigádot szervezett más drogcsempészek kivégzésére. A hatóságok szerint a megrendelt gyilkosságokkal dupla célt ért el: likvidálta a riválisait és növelte műsorának nézettségét.

Souza az 1980-as években indította az Amazonas szövetségi állambeli Manausban a népszerű bűnügyi műsort, majd az itt szerzett népszerűségét politikai karrierje építésére használta fel: háromszor választották meg a szövetségi állam törvényhozásának tagjává, miközben a műsorvezetéssel sem hagyott fel. Műsorában gyakran lehetett látni exkluzív felvételeket hátborzongató gyilkosságokról, amelyeket – mint az később kiderült – ő maga rendelt meg.

A férfi a Budd Chiari-szindróma nevű ritka betegségben szenvedett, amely vérrögképződést okoz a májban.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.