2024. május 7. - Gizella

Betörtek a Fidesz XV. kerületi irodájába

Betörtek a Fidesz XV. kerületi pártirodájába és a vele egy épületben lévő önkormányzati szociális intézménybe, feltehetőleg péntekről szombatra virradóra - közölte a polgármester az MTI-vel.
2010. július 10. szombat 11:35 - HírExtra
Az MTI megkereste László Tamást, aki az mondta, állítását "viccnek szánta".
Jelezte ugyanakkor, hogy nem ez az első alkalom, amikor hasonló eset történt, és mint mondta, védtelenek az ilyen betörésekkel szemben.
Elmondta, a párthelyiség irodai részébe a betörők nem tudtak bejutni egy vasajtó miatt, ám a zárát megrongálták.
Kitért arra is, hogy a pártirodával szomszédos szociális célú helyiséget a helyi cigány önkormányzat kapta meg a kerülettől, ám azt jelenleg nem használják.

Hajdu László (MSZP) elmondta, a Neptun utcai földszintes épületben található helyi Fidesz-pártirodából az első információk szerint az őszi önkormányzati választási kampányhoz szükséges eszközöket, sátrakat, hangosító berendezéseket vittek el.

Hozzátette: a betörők a jelek szerint nem tudtak hozzáférni a párt egy külön helyiségben elzárt számítógépeihez.

A földszintes épület másik részében az önkormányzat segélyezési intézménye működik, ahol egyebek mellett ruhákat raktároznak. Azt egyelőre nem tudják, innen mit vittek el a betörők.
A rendőrségi helyszínelés ezekben a percekben is tart.

Hajdu László az MTI-nek elmondta, az esetről őt értesítő László Tamás helyi pártelnök, fideszes országgyűlési képviselő a betöréssel a helyi MSZP-t vádolta meg, mondván, a szocialisták ilyen durva eszközökkel kezdték meg a kampányukat.

A szocialista polgármester közölte: visszautasítják a képviselő állítását.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását