Belföld

Egyéni vélemény: a 4-es metró költségvetése rendben van

A 4-es metró első szakaszának befejezéséhez szükséges forrás rendelkezésre áll, a második szakasz 69 milliárd forintnyi fővárosi támogatása pedig bőven benne van a fővárosi költségvetés teherbíró képességén - mondta Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettes csütörtökön az MTI-nek.

Emlékeztetett: Tarlós István, a Fidesz főpolgármester-jelöltje többször hangoztatta, hogy 100 milliárd forint hiányzik az első szakasz befejezéséhez. Ez az állítás azonban "teljességgel alaptalan" – jelentette ki.

Elmondta: az első szakasz finanszírozására a 2012-es befejezésig 172 milliárd forint állami támogatást – ebbe beleértve a Kohéziós Alap támogatását is – és 33 milliárd forint fővárosi forrást terveztek. A 172 milliárd forintos projektköltség tartalmaz 31 milliárd forint általános tartalékot is, amivel a költségtúllépés – például többletkövetelések – kockázatát fedezi a város.

Az Európai Bizottság döntése miatt a Kohéziós Alap támogatásban nem elszámolható 11 szerződést az állam és a főváros a 2004-ben megkötött szerződésük alapján közösen finanszírozzák, következésképpen a főváros részéről nem beszélhetünk forráshiányról, mivel a főváros fizetési kötelezettségeit – így a többletköveteléseket fedező általános tartalék és a 11 szerződés finanszírozásának forrásai is – beterveztük a főváros költségvetésébe – szögezte le.

A második szakasszal kapcsolatban Ikvai-Szabó Imre pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a főváros a befejezésig, vagyis 2014-ig 96 milliárd forint állami forrással – beleértve a Kohéziós Alap támogatását – és 69 milliárd forint fővárosi forrással számol, és – hasonlóan az első szakaszhoz – a második szakasz projektköltsége is tartalmaz 15 milliárd forint általános tartalékot. Leszögezte: a 2014-ig kifizetendő 69 milliárd forintnyi fővárosi támogatás a fővárosi költségvetés teherbíró képességén "bőven belül van".

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.