Sport

Megvannak a bundabotrány első magyar vesztesei

Mészáros Norbertet 2011 végéig, míg Vukasin Poleksicet 2012. június 30-ig eltiltotta az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága első fokon, miután a testület szerint a bajnok és Magyar Kupa-győztes Debrecen két játékosa nem tett eleget a jelentési kötelezettségének, amikor megpróbálták őket megvesztegetni.

A klub az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében az olvasható, hogy az UEFA fegyelmi bizottsága csütörtökön Nyonban hallgatta meg a két játékost, akik egyaránt fellebbeznek a döntés ellen. A montenegrói kapust 10, míg a magyar védőt 7 ezer eurós büntetéssel is sújtották az eltiltás mellett.

A DVSC állásfoglalásában kiemeli, hogy Poleksic mindkét nemzetközi találkozó kapcsán elhárította a megkereséseket, továbbá a vizsgálat megállapította, hogy a mérkőzéseken nem valósult meg bunda, illetve Mészáros semmilyen megkeresést nem ismert el az esetében felmerült egy összecsapást illetően.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.