Tudomány

A bálnaszar mentheti meg a földet

Az óriás ámbráscetről kiderült, hogy fontos szövetséges az éghajlatváltozás ellen folytatott küzdelemben. A bálnák ürüléke évente 40 ezer autó üvegházhatásúgáz-kibocsátását semlegesíti - fedezték fel ausztrál biológusok.

Eddig inkább bűnösnek számítottak a húszméteresre is megnövő tengeri emlősök, mivel nagy mennyiségű széndioxidot lélegeznek ki. Több ausztrál intézmény biológusainak mostani számításai szerint azonban a becsült 12 ezer ámbráscet mindegyike évente ötven tonna vasat bocsát a déli óceánokba, miután megemésztette az általa elfogyasztott halakat és tintahalakat – tudósít a Die Welt című német lap internetes kiadása (http://www.welt.de).

A vas pedig fontos tápanyag a tengerfelszíni plankton számára. A parányi algák széndioxidot vonnak el a légkörből. A kibocsátott trágya révén a cetek évente 400 ezer tonna üvegházhatású gáz lebontásához járulnak hozzá, és ez kétszer annyi, mint amennyit kilélegeznek – írják a kutatók a Proceedings of the Royal Society B című folyóiratban. 200 ezer tonna széndioxid az amerikai környezetvédelmi hivatal, az EPA adatai szerint csaknem negyvenezer személygépkocsi kibocsátásának fele meg. 

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.