A Bajnai-kormány mérlege

Valamivel több, mint egy éve, 2009. április tizennegyedikén lett Magyarország miniszterelnöke Bajnai Gordon. A politkai közbeszédben Bajnai elődje, Gyurcsány Ferenc alteregójaként szerepelt, a politikailag tarthatatlan miniszterelnök szellemiségét továbbvivő, a változást elodázni óhajtó szocialisták strómanjaként. A most leköszönő miniszterelnök egyszerre tudott ennél sokkal több és sokkal kevesebb is lenni.

Nem török csatár

„Kapus vagyok, nem fogok cselezni, nem török csatár szerepre. Védeni fogok.” Ezt mondta Bajnai Gordon az MSZP-kongresszus előtt 2009 márciusában, miniszterelnök-jelölti bemutatkozó beszédében. Nyugodtan állíthatjuk, hogy gazdasági vészhelyzet állt fenn: a csak nehezen kezelhető hiány, a lerobbanó gazdaság és a regnáló Gyurcsány-kormány össznemzeti elutasítottságában rejlő politikai kockázat mellett történelmi csúcsra gyengült a forint: három héttel Bajnai beszéde előtt 1 euróért 316 forintot adtak.

A most távozó kormányfő ebben a helyzetben vette át a kormányrudat. A Fidesz mindmostanáig azt kommunikálta, Bajnai nem más, mint Gyurcsány alteregója, pártonkívülisége mindössze maszlag. „Magyarországon nem a gazdasági válság kezelése, hanem a hatalmukat átmenteni akaró szocialisták politikai válságának kezelése folyik” – állította Orbán Viktor a Fidesz EP-választási kampányzáróján. Ez politikai értelemben egyáltalán nem, gazdasági értelemben is csak részben bizonyult igaznak.

Féloldalas megfejtések

A második Gyurcsány-kormány, az őszödi ígéreteknek megfelelően vágott, méghozzá elég keményen. Az államháztartás hiánya a 2006-os 9,2 százalék után 2007-ben a GDP 6 százaléka alá csökkent. A Gyurcsány-féle csomagnak azonban megvolt az az óriási hibája, hogy érintetlenül hagyta az MSZP hagyományos szavazóbázisát, a gazdaságilag inaktívokat.

Ennek az ára azonban infláció növekedése és a gazdasági növekedés tovább lassulása volt. Az éves infláció 3,9 százalékról 8 százalékra nőtt, a gazdasági növekedés 5 százalékról 1,3 százalékra csökkent. Ez az elemzők becsléseinél is alacsonyabb volt; jóval elmaradt a várt 2,2 százalékhoz képest.

Bajnai nem igazolta azokat a várakozásokat, amelyek hozzá is ezt a sematikus és több sebből vérző gazdaságpolitikát társították. Programként azt a gazdasági csomagot vitte végbe, amelynek gyengített verzióját –politikai öngyilkosságnak minősítve- még a Gyurcsány-kabinet söpört le az asztalról, és ezzel bizonyította az ellenzéki vádak érvénytelenségét.

A Bajnai-csomag a költségvetés kiadásait 2009-ben 350–400, 2010-ben pedig körülbelül 900 milliárd forinttal csökkentette, főként a közszféra, a nyugdíjasok és a „segélyesek” rovására. Ez végre megvalósította azokat a kormányzaton kívüli javaslatokat, amelyek a jelenlegi helyzetben fenntarthatatlan szociális és jóléti kiadások lefaragását követelték.

Bajnaiék azonban nem lépték meg a teljes koncepció második elemét, a nagymértékű adócsökkentést, valamit a teljes szociális struktúrát hatékonyabbá és a munkaerőpiaci aktivitást serkentő reformokat. Mindkét hiányt gazdasági és politikai ésszerűség indokolhatja: a még mindig instabil gazdaságban az ezekkel a lépésekkel járó komoly kockázatot egy társadalmi támogatottsággal alig bíró kormány nem vállalhatta fel, meghagyta a jövő formálásának lehetőségét a következő kormánynak (most egyértelműnek tűnik, a Fidesz élni kíván ezzel a lehetőséggel).

A nyugdíjasok pörölye

A leköszönő miniszterelnök politikai értelemben is eleget tett a saját maga által meghatározott válságkezelői hozzáállás elvárásainak. Az egzaltált Gyurcsány nagy szavai után, az MSZP érdekeihez igazodva, féloldalas politikát hozott össze. Bajnai ezzel szemben azt ígérte, „Fájni fog, minden családtól áldozatot és lemondást kíván a válságkezelés. Minden magyar családot, minden embert érinteni fog, de lesz eredménye”. Nagyjából ez is történt.

Bajnai a kulcspozíciókba magához hasonlóan pártonkívülieket ültetett: Oszkó Péter pénzügyminiszter, Varga István gazdasági miniszter lett, és a külügyi, szociális és egészségügyi tárcák élére is olyan emberek kerültek, akiket nem befolyásolt a kormányzásban az MSZP népszerűségi mutatóinak alakulása. Érdekes adalék, hogy Bajnai kormányra lépésekor a szocialisták szavazói a Századvég-Forsense felmérése szerint jobban bíztak Gyurcsányban (44 százalék), mint Bajnaiban (27 százalék).

A szocialista szavazóknak igazuk volt: a pártonkívüli miniszterelnök intézkedései azokat a társadalmi csoportokat érintették hátrányosan, amelyek négy éve az MSZP hagyományos bázisának számítottak: most leginkább a Fidesz-táborban fedezhetjük fel őket. Ez a vándorlás nem kis részben Bajnai számlájára írható.

A történelem margójára

Bajnai Gordon egyéves működése annak ellenére látszik történelmi széljegyzetté halványulni, hogy a Fidesz kormányzása, annak esetleges sikeressége még a jövő zenéje. A leköszönő miniszterelnök bizonyos értelemben meg is érdemli ezt: semmi komolyabbat nem alakított az országon, és egy év kormányzás után is politikai értelemben „arctalan”.

A Bajnai-kormány érdemei – a gazdasági és pénzügyi helyzet kezelésének priorizálása, tekintet nélkül az aktuálpolitikai érdekekre – a mindenkori kormány alapvető felelősségéhez kellene, tartozzanak. A Bajnai-féle garnítúra azonban talán az egyetlen a Harmadik Köztársaság eddigi húsz évében, akik tartották is magukat ehhez az elváráshoz.

A színre lépő, második Orbán-kormány ennél láthatóan jóval nagyobb szerepre készül. Orbánék Magyarország teljes átszabását tűzték célul maguk elé, ami önmagában nem baj: évtizedes adósságot törleszthetnek. Azt azonban csak remélhetjük, hogy az új Fidesz-kormány húzásai bejönnek. A változtatásban mindig benne rejlik a kockázat, Magyarország jelenlegi helyzetében az ígért mértékű változtatások óriási veszélyt is hordoznak, már csak méretüknél fogva is.

Bajnai Gordon és kabinetje számára talán éppen az lehetne a legnagyobb dicséret, ha a Fidesz készülő Magyarország-újrafogalmazása a történelemkönyvek margójára szorítaná őket. Ez annyit jelentene, megteremtették a szükséges alapot ahhoz, hogy hozzá lehessen fogni az igazi munkához.

A Medián felmérése szerint 2010 májusára némileg javult a kormány megítélése: a pozitívan nyilatkozók aránya 14-ről 21 százalékra emelkedett, Bajnai Gordon a kezdeti 17 után 24 százalékos népszerűségi indexszel vonult vissza. Talán megérdemelne néhány százalékkal többet is.