Belföld

PDSZ: ne rohanjon a kormány, inkább egyeztessen

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint semmi nem sürgeti az oktatási intézmények átszervezéséről szóló jogszabály elfogadását. Kerpen Gábor, a PDSZ elnöke csütörtökön az MTI kérdésére kifejtette: mindenképpen egyeztetni szeretnének erről a kérdésről. A szakszervezeti vezető általában is fontosnak nevezte az egyeztetés biztosítását.

Az érdekvédő egyben reményének adott hangot, hogy 2011-ben az önkormányzatok és fenntartók nem kényszerülnek összevonásokra, bezárásokra és szűkítésekre, így okafogyottá válik ez a rendelkezés.

A közoktatási intézményeket akkor lehetne átszervezni, ha az adott szolgáltatásról továbbra is megfelelő színvonalon, aránytalan teher előidézése nélkül gondoskodnak az önkormányzatok – kezdeményezi a közoktatási törvény módosításáról szóló, szerdán benyújtott javaslatában a fideszes Kósa Lajos és Pichler Imre. Indítványuk elfogadása esetén átszervezésről – május közepe helyett – július végéig dönthetne a jövőben a fenntartó.

Az Országgyűlés honlapján közzétett előterjesztés értelmében a helyi önkormányzat a közoktatási intézményét, illetve egyes szolgáltatásai ellátását – részben vagy egészben – akkor szüntetheti meg, közoktatási intézményét akkor szervezheti át, ha az adott tevékenységről, szolgáltatásról továbbra is megfelelő színvonalon gondoskodik oly módon, hogy annak igénybevétele a gyermeknek, tanulónak, szülőnek nem jelent aránytalan terhet.

Ennek eldöntéséhez be kell szerezni a fővárosi, illetve megyei önkormányzat szakvéleményét.

A helyi önkormányzat közoktatási szakértő véleményét köteles beszerezni tervezett intézkedésének véleményezése céljából. A szakértőnek arról kell állást foglalnia, hogy a javasolt megoldás biztosítja-e az adott tevékenység, szolgáltatás megfelelő további ellátását. A szakértő véleményét a fővárosi, megyei önkormányzat részére – a szakvélemény megkérésével egyidejűleg – meg kell küldeni.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.