2024. június 2. - Kármen, Anita

Sarkozy büntetne a családi pótlék megvonásával

A bűnözés egyik melegágyának tartott rendszeres iskolai hiányzás esetén a francia kormány a családi pótlék megvonását, valamint a leginkább rendbontó, 13-16 év közötti tanulók számára internátusok létrehozását kezdeményezi a jövő tanév elejétől - jelentette be a francia elnök.
2010. május 25. kedd 20:18 - HírExtra
Nicolas Sarkozy a júniusban a törvényhozás elé kerülő javaslatról egy olyan intézményben, a Beauvais-i Charles-Fauqueux középiskolában tett látogatásán beszélt, ahol sok a problémás tanuló. Erről az államfő maga is meggyőződhetett, amikor az egyik diák egy vizes palackot repített feléje. A műanyag flakon azonban nem találta el az elnököt, mivel az egyik testőre közbelépett.

Az iskolai erőszakról folytatott kerekasztal-beszélgetés során Sarkozy a már áprilisban felvetett javaslatának részleteit fejtette ki. Eszerint négy és fél napi igazolatlan iskolai hiányzás esetén az oktatási intézmény vezetője a szülőknek "szerződést" javasol az őket érintő felelősségről. Ha a diák ezek után is hiányzik, a családi pótlékot megvonják a szülőktől, de amennyiben a gyerek ismét rendszeresen jár iskolába, a juttatásokat visszamenőleg is átutalják a családoknak az illetékes szervek.

Az elképzelés nem teljesen új Franciaországban: a megyei tanácsok elnökei 2006 óta igénybe vehetik ezt az eszközt a hiányzások visszaszorítására, azonban erre eddig csak nagyon kevés esetben került sor. Az Eric Ciotti kormánypárti képviselő javaslatára előkészítés alatt álló új törvénytervezet alapján a családi pótlék megvonásának hatásköre közvetlenül az oktatási intézményekért felelős megyei oktatási vezetők hatáskörébe kerül át. Pontosabban vissza, mert az 1959-ben bevezetett "szankciót" 2004-ben eltörölték Franciaországban, majd két évvel később - módosítással - visszaállították.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását