Tudomány

„Felforrt” a Tanganyika-tó

Szinte "felforrt" az elmúlt 90 év alatt a Tanganyika-tó vize Afrikában: a világ második legnagyobb víztömegű tavának vize legalább 1500 éve nem volt ilyen meleg, a tó élővilága veszélyben forog - hívta fel a figyelmet egy tanulmány.

A hőmérséklet jelentős – 0,9 Celsius fokos – emelkedése egybeesett az elmúlt évszázadban az emberi tevékenység okozta üvegházgáz-kibocsátással – mutatott rá a tudományos projekt egyik vezetője. A tanulmány tehát újabb bizonyítékkal szolgált arra, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátása felelős a globális felmelegedésben – vélekedett Jessica Tierney.

A Tanganyika-tó környékén 10 millió ember él, akik a tó vízétől függnek: az adja nekik az ivóvizet és az élelmet, leginkább halat. A Tanganyika "példátlan felmelegedésen esett át az elmúlt évszázadban, ez valószínűleg hatással van a halállományra is" – olvasható a Nature Geoscience című tudományos folyóiratban közölt tanulmányhoz mellékelt sajtóközleményben.

Az éghajlatváltozással foglalkozó eddigi kutatások leginkább a légkörre összpontosítottak, mostanság azonban egyre több tudós tanulmányozza az óceánokban, tengerekben és tavakban mutatkozó hatásokat, mivel a vizek nagy hőmennyiséget bocsátanak ki.

A Tanganyika-tó vize melegebb lett, és egyre kevésbé termékeny. Mindez az emberi tevékenység számlájára írható – áll a tanulmányban, amely arra is felhívja a figyelmet, hogy a tó élővilágában végbement változásoknak messzemenő következményei lehetnek. A tudósok azonban hozzátették: a túlzásba vitt halászat talán még nagyobb károkat okozhat a tónak, mint a felmelegedés.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.