2024. május 8. - Mihály

A Fidesz alkotmányban rögzítené a 200 fős parlamenti létszámot

A Fidesz-KDNP az alkotmányban rögzítené, hogy legfeljebb kétszáz fős, maximum 13 nemzetiségi képviselővel kiegészülő Országgyűlés működhet Magyarországon. A párt ennek és a miniszterelnök-helyettesi pozíció létrehozásának érdekében kezdeményezte az alaptörvény módosítását, javaslatát már pénteken beterjesztette a Ház elé.
2010. május 14. péntek 20:39 - HírExtra
Az Országgyűlés honlapjára felkerült javaslatot Navracsics Tibor leendő közigazgatási és igazságügyi miniszter, a miniszterelnök-helyettesi poszt várományosa, a fideszes Répássy Róbert és a kereszténydemokrata Rétvári Bence jegyzi.

Javaslatuk értelmében az alkotmány azzal egészülne ki, hogy "az országgyűlési képviselők száma legfeljebb kettőszáz", illetve hogy "a nemzeti és etnikai kisebbségek képviseletére további, legfeljebb tizenhárom országgyűlési képviselő választható".

Az alkotmánymódosítási javaslat alapján az alaptörvénybe bekerülne a miniszterelnök-helyettesi pozíció és az a rendelkezés is, hogy ha a kormányfő megbízatása halála, választójogának elveszítése, vagy összeférhetetlenségének megállapítása miatt szűnik meg, az új miniszterelnök megválasztásáig a miniszterelnök hatáskörét a miniszterelnök-helyettes gyakorolja, több miniszterelnök-helyettes esetén pedig közülük az első helyen kijelölt.

Az indítvány azt is tartalmazza, hogy a minisztériumok és a kormány alá rendelt szervek alkalmazottainak jogállását, díjazását, továbbá felelősségre vonásuk módját a jövőben külön törvény szabályozza. A Fidesz-KDNP a kormány megalakításával összefüggő előterjesztéseit péntek délután nyújtotta be.

Az alkotmánymódosításon kívül ezek között szerepel a minisztériumok felsorolásáról szóló, továbbá a központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló törvényjavaslat. Ennek egyik legfontosabb intézkedése a közigazgatási államtitkári tisztség visszaállítása, ami - a javaslat indoklása szerint - lehetővé tenné, hogy professzionális köztisztviselők vezessék a minisztériumok szakmai igazgatását, "következetesen elválasztva őket a politikai vezetéstől"
A javaslat - a Miniszterelnöki Hivatal helyébe lépő - Miniszterelnökség létrehozását is tartalmazza. Az indoklás szerint a fővárosi és a megyei közigazgatási hivatalok 2010. szeptember 1-jei visszaállításával csaknem négyéves mulasztást pótolhat a jogalkotó.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását