2024. május 10. - Ármin, Pálma

Beerősített a forint, 274 alatt az euró

Jelentősen erősödött a forint hétfőn délelőtt, az eurót fél 10-kor 273,70 forinton jegyezték, szemben a péntek délutáni 281,45 és a hétfő kora reggeli 277,08 forinttal.
2010. május 10. hétfő 10:41 - HírExtra
Az euróövezet stabilitásának védelmében az Európai Unió által hétfő hajnalban elfogadott 500 milliárd eurós mentőcsomag, valamint az IMF ehhez társuló 250 milliárd eurós hitelkerete hatására megnyugodtak a pénz- és tőkepiacok, és mindenhol az optimizmus uralkodik. Ennek hatására a forint is korrigált a múlt heti zuhanás után: pénteken még 279 és 283,50 forint között széles sávban ingadozott az euró árfolyama, sőt csütörtökön 285 felett is járt a jegyzés. Hétfőn 273 és 278 forint közötti sávban várják a jegyzést a piacon.

A kereskedők szerint a következő napokban további forint erősödés jöhet, miután a befektetők a múlt héten lezárt pozíciók után most kezdenek új pozíciókat építeni. Ugyanakkor hozzátették, hogy az elfogadott mentőcsomaggal nem oldódtak meg a problémák, sőt a csomag nagyságából látszik, hogy mekkora a baj. Ezért valószínű, hogy nem tart majd sokáig a jókedv.

A dollárt 211,12 forinton jegyezték délelőtt 1,2969 dolláros euró árfolyam mellet. Péntek délután a dollár 223,22 forintot ért, az euróval szemben pedig 1,2625-ön jegyezték.

A svájci frank jegyzése 192,02 forint a pénteki 200,27 után, 100 japán jent 238,68 forinton jegyeznek 244,74 forint után. A svájci frank jegyzése pénteken 197,33-201,60 forint között, a japán jen jegyzése 236,17 és 246,77 forint között volt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását