Sztárhírek

Az élet befolyásolja a Tűzvonalban dramaturgiáját?

A Duna Televízió gondolkozik azon, hogy "az élet dramaturgiája hogyan fogja a Tűzvonalban című sorozat dramaturgiáját befolyásolni" - közölte a csatorna sajtófőnöke Stohl András autóbalesetével kapcsolatban.

"A baleset áldozatainak gyors felépülést kíván a Duna Televízió, nagyon sajnáljuk, ami történt" – mondta Herczeg Dóra.

A Tűzvonalban című magyar akciósorozat egyik főszereplőjét Stohl András alakítja.
Az origo hírportál január 14-én számolt be arról, hogy a Duna TV átvette a sorozatot a Magyar Televíziótól.

Az MTI szombaton tudta meg, hogy otthonából előállították Stohl András színész-műsorvezetőt, mert gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy ő vezette azt az autót, amely balesetet okozott hajnalban Budapest és Fót között.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-nek annyit mondott, hogy előállítottak egy 43 éves fóti férfit, S. Andrást, egy szombat hajnalban történt balesettel összefüggésben. Kovács Viktória később azt közölte, hogy "S. Andrást mint balesetben részt vevőt a dunakeszi rendőrkapitányság munkatársai meghallgatták, majd hazaengedték".

A baleset következtében az egyik járműben egy ember súlyosan, a másikban szintén egy személy könnyebben megsérült.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.