2024. április 16. - Csongor

Nem lesz per Vona ruházkodásából - jöhet a gárdamellény?

Bűncselekmény hiányában elutasította az ügyészség Forgács Imre igazságügyi és rendészeti miniszter feljelentését, amelyet Vona Gábor ellen tett, amiért a Jobbik elnöke azt mondta, az új Országgyűlés alakuló ülésén a jogerősen betiltott Magyar Gárda mellényében jelenik meg - tájékoztatott a Fővárosi Főügyészség szóvivője.
2010. április 29. csütörtök 15:38 - HírExtra
Skoda Gabriella emlékeztetett: Forgács Imre törvény vagy hatósági rendelkezés elleni izgatás bűntettének gyanúja miatt tett feljelentést a Jobbik elnöke ellen. Az ügyészség álláspontja szerint azonban ez a bűncselekmény csak akkor valósul meg, ha az elkövető olyan magatartást tanúsít, amellyel másokat általános engedetlenségre bír rá.

Vona Gábor azonban saját magára nézve tette a kijelentést, ebből az ügyészség álláspontja szerint nem lehet azt a következtetést levonni, hogy a társadalmi szervezetet betiltó bírósági rendelkezéssel szemben általános engedetlenségre uszított volna - értékelte az ügyészség.

Egy tavaly módosított kormányrendelet értelmében "aki nyilvános rendezvényen a bíróság által feloszlatott társadalmi szervezet egyenruháját vagy formaruháját viseli, továbbá aki nyilvános rendezvényen olyan egyenruhát vagy formaruhát visel, amelyről - annak jellegzetes tulajdonságai miatt - bíróság által feloszlatott társadalmi szervezet egyenruhája, formaruhája ismerhető fel, ötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható".

Arra, hogy a Magyar Gárda egyenruhájából pusztán a mellény viselete szabálysértésnek minősül-e, az ügyészségi határozat nem adott választ, mert a feljelentés nem erre vonatkozott.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását