Belföld
Választási körkapcsolás – percről percre
Az országgyűlési választások második fordulóján a HírExtra munkatársai élőben jelentkeznek be a négy parlamenti párt székházából. Percről - percre követjük nyomon az eseményeket a Fidesz, az MSZP, a Jobbik és az LMP központjából.
21:15 LMP – Ez egy forradalom volt
Schiffer András, az LMP elnöke a sajtótájékozatóján gratulált a győztes Fidesznek. A 13 állva maradt LMP-s jelöltet méltatta a beszédében: kiemelte, hogy az LMP politikája helyes volt. Beszédében visszatekintett az elmúlt 2 évre. Többezer magyar állampolgár vette kezébe a politika irányítását, melyet Schiffer igazi forradalomnak nevezett. Az LMP a Parlamentben is hűen képviseli azt az elvet, ami addig jellemezte a pártot.
Shiffer szerint itt az idő arra, hogy végetérjen az irracionális háború, amelyben a pártok és az állampolgárok vívnak egymással. A Fidesz kétharmadát az elmúlt nyolc év katasztrófális kormányteljesítményének nevezte, de kiemelte, hogy ez egy olyan történelmi helyzet lehet, hogy a kormányzó hatalom önmérsékletet tanusítson, és ezzel valamit visszaállítson a megroppant bizalomból. Az LMP kész az együttműködésre a demokratikus pártokkal, és a kormánypárttal is. Schiffer szerint van élet a kétharmadon túl, ehhez a parlamenti elit támogatására van szükség.
Schiffer András majdnem elfelejtette bemutatni a parlamentbe bejutottakat, de az egyik televíziós kolléga kérésére ezt bepótolta.
21.15 MSZP – Kovács szeritn alulról kell megújulni
Kovács László szerint a szocialista pártnak új, de nem feltétlenül fiatal arcokra van szüksége a jövőben. Szerinte a teljesítménynek kellene lennie az egyetlen értékmérőnek, a korrupciós gyanú árnyékát is el kell majd kerülnie a mélyebb társadalmi beáygazódottságra törekvő új MSZP-nek. Kovács a HírExtrának azt mondta, akkora a választák a tehetséges szocialisták között, hogy senkit nem szeretne kiemelni az elnökségi pozíciókra esetleg aspirálók közül.
21: 18 Fidesz: leírhatatlan öröm a téren
A győzelem lendületével kell folytatni az együttműködést, az újjáépítést, és a felelősök megtalálását. Diadalra vittük a magyarok álmát. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok! – búcsúzik Orbán. A tömeg nem nagyon tudja, miket kiáltson világgá örömében. Van, aki a „Hajrá Magyarország” – rigmust, van, aki Orbán Viktor nevét skandálja. Felcsendül a Himnusz, de Kölcsey és Erkel Ferenc remekműve alighanem csak az alaphangot adja meg a téren kezdődő óriási népünnepélynek…
21:15 Jobbik Van süti, van Vona
Kiosztották a sajtónak járó sütiket. Már egy darab sincs belőlük, pedig ezúttal nem a minőségi fajtából hozattak, és frissességük is rég elmúlt, A hangulat egyébként nem sokat változott: szállingózó sajtósok és pártarcok,de nem igazán keresik egymás társaságát. Csupán Vona Gábor mögött áll sajtósor – ki ki várva az interjújára. Természetesen a prominensebb médiumok elsőbbséget élveznek – most éppen a HírTV van soron.
21:07 – Fidesz: Orbán Viktor: új rendszer lesz
A mai napon a magyarok bebizonyították, hogy van értelme a demokráciának, mert olyan forradalmi változást hajtottunk végre, amilyet régen csak forradalmak idején lehetett. A magyarok ma rendszert buktattak, és egy újat teremtettek. Ez a nemzeti együttműködés rendszere – véli Orbán, aki maga is büszke rá, hogy részese lehet a sikernek.
"Átléptük a saját árnyékunknak. Olyan rendszer lesz itt, melyben egymást fogjuk segíteni és bíztatni. Ebben a rendszerben a régi szabályok értelmét vesztik. Mától a magyar emberek érdeke lesz az első. Ez mindenki számára lehetőség. A sikernek teljes jogú részesei a határon túli magyarok is" – mondja a Fidesz miniszterelnök-jelöltje.
21:04 – LMP – Tényleg teljesen más a politika!
Orbán Viktor éppen most tartja a beszédét, a teljes MSZP elnökség lemondott, az LMP meg sehol. valószínűleg egyben kívánnak reagálni minden eseményre. Ha pedig nem így lenne, akkor ez az új politika, amiről beszéltek. Érdekes lenne. Kíváncsian várjuk a fejleményeket.
20:59 MSZP – Elmenekült a japán nagykövet
Megdöbbentő indulósebességgel távozott az MSZP-székházból a japán nagykövet, amint a tévben bemondták, hogy Orbán Viktor Maragyarország új miniszterelnöke. Lehet, hogy a nagykövetet erről az eshetőségről nem tájékoztatták előre…
20:55 – Fidesz: Orbán Viktor: magyar világsiker
Hatalmas ováció közepette lép színpadra az est fénypontja, Orbán Viktor. A tömeg „Megnyertük, megnyertük!” – öt skandálja. „Örömmel jelentem, hogy a mai csúcstámadás sikerült! – jelenti be. Magyarország a mai napon megerősítette helyét az európai demokráciában. Köszönet érte! – mondja. Orbán mögött ott ál a teljes Fidesz-vezérkar.
20:47 – Fidesz: pfújolás a téren
A Fidesz mai győzelménél már csak a Vörösmarty téri tumultus nagyobb. A hangulat a téren leginkább a mámoros szóval írható le, de érezhető, hogy az nép nem csak örvendeni, hanem kárörvendeni is jött ide. Folyamatos pfújolás és gúnyos kacaj üti fel a fejét, akárhányszor csak szocialista politikus tűnik fel téren felállított kivetítőkön. Jöhet Szekeres Imre, Lendvai Ildikó, vagy Mesterházy Attila, a reakció nem változik. Nyolc év jobboldali keserűsége száll fölé a téren.
20:46 – LMP – Mindenki a képernyőt bámulja
Minden sajtós kollega a televízió képernyőjét figyeli, ahol Orbán Viktor beszél. Ez a legnagyobb esemény hosszú idő óta. A sajtónak fenntartott helyiségbe egy bácsika is bejött, pogácsát majszolva. Jó étvágyat bátyám!
20:45 Jobbik – Elhalasztott szebb jövő!
Mosolyszünet honol az Európai Kongresszusi Központban: pártprominensek – Balczó Zoltán és Morvai Krisztina – erőltetett jókedvvel beszélgetnek a sajtó képviselőivel, miközben a Jobbik agytrösztje, Szabó Gábor kampányfőnök vonul ki komor arccal az épületből, telefonját hívásra emelve. Az izgalom és a felfordulás nagysága hasonlatos ahhoz, mint ami egy curling versenyen honol: az elfogult ultrákon kívül mindenki szájában megsavanyodik a tej, a dögunalom hullaszaga szinte érezhető.
De ekkor Vona Gábor pártelnök emelkedik szóra, mögötte a Jobbik elitjével: megköszöni a választók kitartását, és gratulál Molnár Oszkárnak, aki a Jobbik segítségével függetlenként jutott be a Parlamentbe. Ám a kötelező formaságokon kívül magasztalja a párt erényeit is: Nem csak azt hangoztatja, hogy alulról szerveződő nemzeti párt ekkor a sikereket még nem ért el, hanem azt is, hogy ők betartják ígéreteiket – azokat nyugodtan számon lehet kérni – és hogy a ők a népet valóban képviselni fogják odabenn.
Gratulál a narancsos liga győzelmének, de ugyanakkor veszélyesnek nevezi Orbán Viktor kétharmadát. "Az ország romokban hever" jelenti ki Vona, ezzel indokolva hogy a Fidesz, ha kérne sem kapna tőlük türelmet. Négy területet emelt ki, amelyben együttműködne a Fidesszel: adócsökkentés, "a kilakoltatás rémének megszüntetése", a közbiztonság növelése, és az elszámoltatás. De ha a Fidesz nem tartja be az ígéreteit, úgy a Jobbik számon fogja kérni azokat rajta – ígéri Vona. A pártelnök kéri, hogy a nép kövesse nyomon a párt parlamenti munkáját, hisz "érdemes lesz", hisz meg fogják változtatni az ottani klímát.
20:42 MSZP Mindenki lemond!
Az első fordulóval ellentétben az MSZP elnökségének prominensei sorakoztak fel a pódiumon.
Lendvai gratulált az új kormánynak, mint mondta, a kétharmados többség nem ígér sok jót, de az MSZP mindent megtesz majd a demokratikus értékekért a baloldal, a demokrácia és a progresszió szószólójaként.
Sajnálják, hogy csalódást okoztak a választóknak. Szerinte az elmúlt nyolc év az országnak nem volt kudarc, éppen csak az MSZP-nek nem volt sikeres.
Ezután bejelentette a teljes elnökség lemondását, mint mondta, az új elnökségről a nyári MSZP-kongresszus dönt, a teljes tisztújításra az önkormányzati választásokig kell majd várni.
Mesterházy gratulált az új miniszterelnöknek és a két győztes szocialista jelöltnek, Tóth Józsefnek és Szanyi Tibornak. Mesterházy elvárja a Fidesztől, hogy nemzeti sorskérdésekben konzultáljon velük, ugyanis a haaz nem lehet ellenzék nélkül. Emellett felszólította a Fideszt, hogy az antidemokratikus erők ellen fogjon össze a többi demokratikus párttal. Párbeszédes kormányzásban bízik.
A Szocialista Párt szerinte érti a választók üzenetét, ezért három fontos feladatuk lesz: az elmúlt húsz év politikai eseményeinek értékelése, a konstruktív és kritikus ellenzéki szerepre való felkészülés, és az ország "európai úton" tartása. A negyedik a háromból az MSZP újjászervezése, nemzeti, demokratikus és baloldali néppárttá.
20:32 – Fidesz: Tőkés László: nemzetstratégiai rendszerváltásra kerülhet sor
Fontos, hogy a nemzet javára kamatoztassuk ezt a választási győzelmet, mert hiszem azt, hogy itt már eltörpülnek a pártszempontok, itt egy nemzetstratégiai rendszerváltásra kerülhet sor. Adja isten, hogy felépüljön és megerősödjön a magyar nemzet – mondja Tőkés László, az erdélyi magyarok európai képviselője a Duna tévének.
20:31 MSZP – Lemondhatnak
Mesterházy Attila és Lendavi Ildikó tíz perc múlva fognak beszélni, hogy lemondanak, vagy egyszerű sajtótájékoztatót tartanak, nemsokára kiderül.
20:18 – Fidesz: Kósa Lajos: győzelem világcsúccsal
Lenn a téren eddig egyszer hallatszott elégedetlenség: amikor a HírTV Szekeres Imrét és az MSZP Jókai utcai székházát kapcsolta. Amúgy kitűnő a hangulat a Vörösmarty téren. Bár az eredmények csak mostanában szállingóznak, a színpadra lépő Kósa Lajos arról beszélt, a Fidesz nem csak a győzelmet söpörte be, hanem a világcsúcsot is megugrotta. Azt is hozzátette, ez a hihetetlen felhatalmazás arra lesz jó, hogy a Fidesz a vele szövetséges politikai erőkkel „újjáépítse” ezt az országot.
20.15 MSZP – Szekeres is ráment az LMP-re
Szekeres megköszöni mindenkinek, akik nem a Fideszre szavaztak, különösen azoknak, akik a "Lehet a más politika" néven közismert pártra voksoltak abban a négy körzetben, ahol az MSZP-s jelölt visszalépett. "Ezek szocialista szavazók" – mondta Szekeres.
Elmondta az MSZP a legnagyobb ellenzéki pártként a jövőben alternatívát kíván nyújtani, ezután kisétált és elment a villany. Mindjárt lesz egy érdekes sajtótájékoztató is.
20:07- LMP – A nagy semmi
Hámori Hanna, az LMP sajtófőnöke nem szeretett volna válaszolni arra a kérdésünkre, hogy mit szól Lendvai Ildikó esetleges lemondásához. Ez azért is szerencsétlen, mert rajta kívül senki sincsen itt.

20:02 – LMP – "A pofánk mindent elárul."
Amikor nem történik semmi, az újságíró enni tudna – ha lenne mit -, illetve dohányozni. Az erkélyen egészségrombolás közben két csinos lányt kérdeztünk meg arról, hogy mit szólnak a Fidesz kétharmados győzelméhez. A válasz egyértelmű volt: A pofánk mindent elárul.
20:02 MSZP – Totális kudarc
Az eddigi eredmények szerint a szocialistáknak nem sikerült megakadályozniuk a Fidesz kétharmadát, és sehol sem sikerült megfordítani az eredményeket. Kizárólag Tóth József áll nyerésre Angyalföldön. Vereség és közeli sajtótájékoztató dögszaga lengi be a székházat. Lehet, hogy az egész elnökség lemond.
20:01 – Fidesz: mindenki biztos a kétharmadban
A téren állók között mindenki biztos abban, hogy a Fidesz-KDNP a második fordulós siker mellé behúzza a bónuszgyőzelmet is, vagyis megkaparintja a kétharmados többséget a következő Országgyűlésben. Sokan a Fidesz-gyűlésekről ismert „ITT AZ IDŐ”, valaki egy ”Csáó, MSZP!” feliratú plakátot tart a magasba.
19:53 Jobbik: visszaélések
A Jobbik választási visszaéléseket tapasztalt az országgyűlési választás második fordulójában Északkelet-Magyarországon – mondta vasárnap este Gyüre Csaba, a párt alelnöke.
19:45 – Fidesz: fiesztahangulat a Vörösmarty téren
A Vörösmarty téren most már szinte egy narancsszínű felsőt se lehet ledobni, holott az egyre forróbb hangulat ezt lassan esetleg megkövetelné. A placcon ott van Pálffy István, valamint a tömegben bóklászó tudósítónk Czene Attilát és feleségét is látni vélte. A színpadon az imént Schmitt Pál lelkesítette az amúgy sem elkámpicsorodott publikumot.
19:42 Jobbik 50+
A Jobbik összesen "50 körüli" országgyűlési képviselői mandátumra számít a választások második fordulója után – mondta Balczó Zoltán EP-képviselő, a Jobbik alelnöke vasárnap a kampánycsend lejárta után tartott budapesti sajtótájékoztatóján.

19.25 – LMP – Sajtótájékoztató 21.30-kor
Mint kiderült, komolyabb sajtótájékoztatóra csak 21.30 perc magasságában lehet számítani. A székházban továbbra is csend és nyugalom honol, de legalább valamilyen elemózsia került az asztalra : minimalista zsíroskenyerek, és pogácsák kínálják magukat. Elkéne egy rágógumi is. Kíváncsi vagyok, hogy a többi kollégánál mi a helyezet. Van sör?
@@
19:24 – Fidesz: érkeznek a Fidesz-vezetők
Lassan lassan mindenki megérkezik a Vörösmarty térre, aki számít: Kósa Lajos már interjút is adott, Széles Gábor, Páva Zsolt, Navracsics Tibor, Kun Miklós, a Szamóca becenévre hallgató Eperjes Károly, Bayer Zsolt, Balog Zoltán, Orbán Viktort egyelőre nem leljük, ő alighanem csak a téren felállított színpadon tűnik majd fel úgy kilenc-fél tíz táján.
19.16 MSZP – Antidemokratikus az alacsony részvételi arány a szocialisták szerint
Budai Bernadett szerint az alacsony részvételi arány nem a demokráciát erősíti, a Fidesz pedig "nem feltétlenül demokratikus" párt. Ezt a Kubatov-üggyel indokolta.
A szóvivő szerint három magyarázat van az alacsony részvételre, először, hogy a szavazók csak a szoros körzetekre koncentrálnak, a második, hogy az MSZP nem tette elég nyilvánvalóvá a demokratikus ellensúly képzésének jelentőségét. A harmadik és a legfurcsább indok az lenne, hogy sok körzetben "az MSZP-s jelöltet illette olyan vád, hogy már bejutott listáról".
A HírExtra kérdésére, amely a Szonda-Ipsos Fidesz-kétharmadot jósló mandátumbecslésére vonatkozott, Budai Bernadett nem kívánt válaszolni.

19:16 MSZP – Lendvai lemond?
Információink szerint Lendvai Ildikó a párt elnöke még ma bejelenti a lemondását. A hírt az érintett újságírói kérdésre egyelőre nem erősítette meg, de nem is cáfolta.
19:05 – Fidesz: Kósa Lajos első interjúja
Vége a kampánycsendnek, élénkül a sajtóterem! Kósa Lajos Fidesz-alelnök első interjúját a Hír TV-nek tartogatja, Cser-Palkovics András és Szijjártó Péter egyre többet jár fel s alá, s látszólag mindenkihez van egy-egy jó szava. Kósa a Hír TV-nek arról beszél, a Fidesz történelmi győzelmét senki nem veheti el, függetlenül attól, meglesz-e a kétharmad vagy sem. Az abszolút többségről különben is azt tartja, „az csak a bónusz” lenne pártja számára. Szijjártó közben az MTV-nek már arról beszél, a kétharmad tétje az, hogy az ország előtt álló változások mennyi fájdalom és nehézség árán lesznek véghezvihetőek.
19:04 MSZP – Nyolc szoros körzet van
Információink szerint nyolc körzetben "billeg" az eredmény, vagyis ennyi helyen áll az eddigi feldolgozottság alapján tíz százalékon belüli különbséggel a szocialista és a fideszes jelölt. Mesterházy Attila most érkezett meg, nemsokára sajtótájékoztatót tart.
@@
19:10 – Fidesz: Mi lesz itt?
A megjelent sajtómunkások egyelőre itt is azzal vannak elfoglalva, vajon minek tudható be az igen alacsony második fordulós részvétel. A Fidesz-politikusok közül munkatársunk még csak Szijjártó Péter szóvivőt látta sertepertélni, a párt vezetői alighanem mostanában kezdenek szállingózni a Vörösmarty térre.
A hivatalos programról egyelőre annyit tudni, hogy urnazárás után nem sokkal ezúttal nem lesz sajtótájékoztató benn az épületben, ellenben Szijjártó Péter és Cser-Palkovics András szóvivők rendületlenül járják majd a különböző tévéstábok boxait. Információink szerint ezúttal Orbán Viktor mininiszterelnök-várományos sem beszél majd benn, ehelyett a kinti színpadon közvetlenülk az ünnepelni vágyók előtt fog értékelni, úgy kilenc-fél tíz körül.
Lenn a téren egyre csak gyűlik a tömeg. Kíváncsi turisták is vegyülnek a Fidesz újabb borítékolható győzelmét várók közé.
18.45 MSZP – Szeretjük a lúzereket
Holland turisták fogadják lelkes kiáltozással az érkező szocialista politkusokat, így Kovács Lászlót is. "We are from Holland, we’re from the left" (Hollandok vagyunk, tehát baloldaliak) – osztotta meg velünk egy hölgy, aki a nyugati társadalmak szociális érzékenységéről is tanúságot adva hozzátette: "We love losers" (Szeretjük a veszteseket).

18:34 – Fidesz: Fokozott készültség
Győztes eredményváró helyszínen csak kicsit változtass – ez lehetetett az első fodulót toronymagasan nyerő Fidesz kampánystábjának vezérgondolata a második körös buli szervezésekor. A párt vezetése, és a prominensek mozdulatait már órákkal az este hét órás urnazárás előtt árgus szemekkel leső sajtómunkások, mint két hete, azúttal is a Vörösmarty téri baziúj üvegpalotába fészkelték be magukat.
A különbség: az ünneplő tömegnek fenntartott kültéri színpadtól némileg távolabb találhatók a sörpadok, ezekből egyébként jóval többet lát munkatársunk, mint legutóbb. Lehet, még nagyobb örömünnepre készül a Fidesz, mint két hete?
Lehet. Mindenesetre eddig úgy tűnik, bejött a számítása. A "lesz-e kétharmad vagy sem?" kérdése köré épülő második etap ugyanis a jelek szerint jobban lázba hozta a "törzsszurkolókat", mint az első forduló. Már most több ezren vannak a téren, a hangulat, – csakúgy mint a lassan sötétülő égbolt – kifejezetten derűs, a nép összetétele alighanem reprezentálja a Fidesz valós szavazótáborát: idős nyugdíjastól fiatal tinig minden korosztály képviselteti magát, társadalmi helyzetre való tekintet nélkül. Igaz néppárti piknik van tehát, színpadon ezúttal is népszerű popslágerek csendülnek fel.
A sajtó képviselői számára fenntartott teremben ugyanakkor mintha kevesebben lennének, mint két hete. Munkatársunk legalábbis ezúttal sikerrel vadászott szabad konnektorra meg székre. (Bár el kell ismernünk, sikerünkhöz az is hozzájárulhatott: Magyarország legnépszerűbb talán pártjánál rájöttek, hogy a legnagyobb sajtóérdeklődés bizony nem Széplelkűek Koalíciójának eredményváró eseményét, hanem az övékét kíséri, így végre egy kétharmadközeli párthoz méltó körülményeket teremtettek a médiamunkások számára.)

18.22 MSZP – Megjött Lendvai Ildikó
Lendvai Ildikó megérkezett, viszláttal köszöntötte a sajtó képviselőit, majd bemenekült a székházba. Állítólag Török Zsolt is itt bóklászik valahol.
18.20 LMP – Egy nyugalmas délután
Az LMP székháza olyan, mint egy teljesen átlagos magánlakás, vasárnap délután.Csendes, mi több, meghitt. Egy tucatnyi újságíró kollégán kívül senkit sem vonzott – eddig – az esemény. Talán érthető is, a lényeg már az első fordulóban kiderült: az LMP várakozásokon felüli eredménnyel került be a Parlamentbe, így lehetőségükben áll bizonyítani, hogy lehet más a politika.
Az öröm és annak jellegzetes füstje akkor egy egész országra szóló volt, a mostani hétvége a jól megérdemelt pihenésé. Egy negatívum azért van az unalommal teli várakozáson kívül: se üdítő, se szendvics, de még az édes süteményfélék emlékei is a múlté…ráadásul egy sör is jólesne.
Forrás: HírExtra