2024. március 29. - Auguszta

Elégedettek magukkal a G20-ak

A G20 pénzügyi vezetői megerősítették pénteki washingtoni tanácskozásukon, hogy céljuk továbbra is a világgazdaság fenntartható növekedése, és megállapodtak abban, hogy mindegyik ország kidolgozza a saját "hiteles" kitörési stratégiáját.
2010. április 24. szombat 11:01 - HírExtra
Megállapították, hogy intézkedéseikkel sikerült elérniük, hogy a világgazdaság a vártnál gyorsabban lábal ki a válságból.
 
Ezeket tartalmazza a világ gazdaságilag legerősebb országai pénzügyminisztereinek és jegybankelnökeinek a tanácskozás végén kiadott közös közleménye. Nem tudtak azonban megállapodni a bankok megadóztatásáról, amint ez várható volt. Mindazonáltal kérték a Nemzetközi Valutaalapot (IMF), hogy folytassa az ezzel kapcsolatos munkáját.

Megkerülték azt a kényes kérdést is, hogy Kínának hagynia kell-e gyorsabban erősödni a jüant, hogy visszafogja az ország exportvezérelt növekedését. A miniszterek és a jegybankelnökök nem beszéltek valutaárfolyamokról.

Éppen a washingtoni tanácskozás napján jelentette be Görögország, hogy lehívja az első részletét az IMF és az Európai Unió által folyósítandó segélycsomagnak, de a G20-ak közleményükben nem utaltak erre.

A hétvégén lesz az IMF és a Világbank tavaszi közgyűlése, amelyet a G20-as, valamint a csütörtöki G7-es tanácskozás vezetett fel.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását