Belföld
Pokorni lebuktatta Orbánt?
Lendvai Ildikó szerint Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke pénteken "leleplezte a vezért", aki azért félt elmenni a miniszterelnök-jelölti vitára, mert nem tud nyerni.
Az MSZP elnöke erről pénteki sajtótájékoztatóján beszélt.Pokorni Zoltán a Magyar Televízió Ma Reggel című műsorában pénteken azt mondta a miniszterelnök-jelölti vita kapcsán, hogy nem volt érdeke a Fidesznek egy ilyen kampányelem beépítése. Nyilván nem tudjuk annyira megnyerni ezeket a miniszterelnök-jelölti vitákat, amekkora különbség a két párt között van – mondta, hozzátéve: ez a sajtónak fontos esemény, de a választópolgárok döntő többsége nem egy ilyen vita alapján dönt.
Lendvai Ildikó a kijelentéssel kapcsolatban leszögezte: sejtette, hogy erről van szó, de mégis szokatlan nyíltsággal hangzott el Pokorni Zoltán beismerése, hogy azért nem vettek részt a miniszterelnök-jelölti vitán, mert tudták, nem nyernék meg.
Ez engem is bosszant, mint a politika szereplőjét, de legjobban a választópolgárokat kell, hogy bosszantsa, őket nézte a Fidesz "gyereknek, hülyének" – fogalmazott az MSZP elnöke.
Úgy vélekedett, hogy ez első forduló után egyre több dologról derül ki, hogy nem egészen úgy van, ahogy a Fidesz azt korábban mondta: nem lesz adócsökkentés, a miniszterelnök-jelölt vitát pedig nem valamilyen bonyolult demokratikus ok miatt kerülték meg, hanem "féltek tőle".
Sok dolga lesz "szegény" Orbán Viktornak, ha követni akarja azt a példát, hogy aki a Fideszben igazat mond, azt el kell távolítani – fejtette ki. Hozzátette: Mádi László után az adócsökkentési vitába belebonyolódott Kövér Lászlónak is távoznia kell, és Pokorni Zoltánnak is, aki "leleplezte a vezért, fél elmenni a vitára, mert nem tud nyerni".