Külföld

Több ezer állami alkalmazott kerül utcára

A horvát kormány csökkenti az állami kiadásokat, eladja kisebbségi állami tulajdonhányadait a cégekben, és a tervek szerint több ezer állami alkalmazottat elbocsát - közölte Jadranka Kosor horvát miniszterelnök hétfőn egy sajtóértekezleten.

Az intézkedésekre Horvátország közelgő európai uniós tagsága miatt van szükség – tette hozzá. Horvátország 2012-ben, vagy ekörül csatlakozik az Európai Unióhoz. A miniszterelnök szerint addig végre akarják hajtani az adó- és a nyugdíjrendszer reformját is. A horvát bruttó hazai termék 5,8 százalékkal csökkent tavaly, és idén várhatóan szintén hanyatlik, miközben a munkanélküliség öt éve legmagasabb szintjén van.

Jadranka Kosor azt mondta, hogy a tervek szerint az állami alkalmazottak 5 százalékának, mintegy 8 ezer embernek mondanak fel, megszüntetik a karácsonyi jutalmakat, illetve számos más juttatást.

A horvát kormányfő hozzátette: júniusig visszafizetik a cégekkel szemben felhalmozódott állami adósságot, és eladják az állami részesedést mindazokban a vállalatokban, ahol ez 25 százalék, vagy kisebb.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.