Belföld

Csak a kétharmados többség hozhat gyökeres változást

Igazi, gyökeres változást a kétharmados többség hozhat Magyarországon - mondta Rétvári Bence az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) és a Fidelitas közös rendezvényén péntek este a fővárosban, a Feneketlen tónál.

A kereszténydemokrata országgyűlési képviselő kiemelte: a legnagyobb hiba az elbizakodottság lehet. Nincs olyan körzet, "ami már a zsebünkben lenne", amit előre megnyertünk volna – mondta az IKSZ elnöke, hozzátéve: a kopogtatócédulát még lehetett szimpátia alapján odaadni, de a voks, a választás felelősséggel jár, felelős döntés az ország jövőjéről.

Éppen ezért fontos, hogy mindenki a kormányváltó szavazatokat maximalizálja, "ne pazarolja el" senki a szavazatát olyan pártokra, akik a változást gyengítik – tette hozzá.

Azt kérte a jelenlévőktől, hogy a hátralévő időben az elmúlt nyolc évért hívják fel nyolc ismerősüket, vagy küldjenek nyolc sms-t, nyolc e-mailt. Hívják fel őket, küldjenek üzenetet, amiért az elmúlt nyolc évben kordonok mögött kellett ünnepelni nemzeti ünnepeinket, amiért 2006. október 23-án a békésen ünneplőkre támadt a "Gergényi-féle rendőrgárda", amiért "külföldre küldték a fiatalokat", amiért elvette a kormány a 13. havi nyugdíjat, amiért minden negyedik pályakezdő fiatal munkanélküli, amiért mező alá alagutat építenek, amiért bevezették a kórházi vizitdíjat és a tandíjat, amiért nem tudják garantálni a közbiztonságot – mondta a KDNP-s politikus.

Rétvári Bence – aki a XI. kerületi Szentimrevárosban indul a Fidesz-KDNP jelöltjeként – kitért arra is, hogy a kampány utolsó hetére "összenőtt, amit összetartozik." Az MSZP és a Jobbik közösen kampányolt a Fidesz-KDNP ellen. Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke immár teljesen hitelesnek tekinti a kuruc.infot, az ott megjelenteket úgy idézi, mintha azt a Reuters hozta volna le, "teljes mértékben azonosul" az ott megjelentekkel – mondta.

Valójában igazi érdekszövetségben az MSZP és a Jobbik áll egymással, nem volt más céljuk a kampányban, mint a Fidesz lejáratása – fejtette ki, s utalt arra, hogy a Jobbik nem az MSZP-t jelentette fel valamely korrupciós ügye miatt, hanem a XII. kerület polgármesterét támadta.
Rétvári Bence beszédét úgy zárta: azt szeretné, ha vasárnap az MSZP-re lenne igaz, "merjen kicsi lenni". Magyarország pedig merjen újra erős lenni!

A kampányzárón felolvasták Orbán Viktor Fidesz-elnök levelét, aki azt írta: Újbudán is rengeteg kárt okozott az elmúlt évek szocialista kormányzása. A rosszat azonban nem elég elítélni – tette hozzá -, hanem le is kell győzni, amikor erre lehetőség adódik.

Most április 11-én legyőzhetjük a Gyurcsány-korszakot – írta, hangsúlyozva: Magyarországnak meg kell újulnia, s az igazi változáshoz erős, nagy többséggel rendelkező kormány kell. Csak a Fidesz tud olyan erős kormányt állítani, amely véget vethet az elmúlt nyolc év politikájának – mutatott rá üzenetében Orbán Viktor.

A rendezvényen – amelyen részleteket játszottak Orbán Viktor beszédeiből és Gyurcsány Ferenc elhíresült őszödi beszédéből – a több száz résztvevő fáklyákkal és mécsesekkel élő fényláncot alkotott a Feneketlen tó körül.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.