Külföld

Irán provokál, vagy ostoba?

Irán az esetleges szankciók ellenére is folytatni fogja atomprogramját - tudatta Szaid Dzsalili, a nukleáris ügyek iráni főtárgyalója pénteken Pekingben azt követően, hogy találkozott Jang Csie-cse kínai külügyminiszterrel, aki pedig "több rugalmasságot" kért az érintett felektől Irán ügyében.

Dzsalili "nagyon barátságos" légkörűnek írta le tárgyalásait, s közölte: Teherán és Peking egyetért abban, hogy a szankciók már elveszítették hatásosságukat. Arra a kérdésre, hogy Kína támogatja-e majd az Irán elleni szankciókat, csak annyit mondott, hogy "a válasz Kínától függ".

"Az irániak már megszokták a szankciókat" – mondta Dzsalili, s aláhúzta: az utat még eltökéltebben fogják folytatni. Mint mondta, a Nyugatnak meg kell változtatnia "hibás eljárását", és be kell szüntetnie Irán "fenyegetését".

Amennyiben a hat hatalom, köztük Kína és az Egyesült Államok "a tárgyalásokkal párhuzamosan folytatja a nyomásgyakorlást, ezek a tárgyalások nem lesznek eredményesek. – Kínának nagy országként fontos szerepe lehet e rossz eljárások megváltoztatásában" – jegyezte meg az iráni politikus, aki szerint "Kína és Irán baráti viszonya folytatódni fog".

A kínai külügyminiszter a vendégével folytatott megbeszéléseket követően ismét felszólította az érintett feleket arra, hogy fokozzák diplomáciai erőfeszítéseket, és mutassanak nagyobb rugalmasságot, megteremtve a feltételeket ahhoz, hogy az iráni kérdés párbeszéd útján rendezhető legyen.

A Hszinhua hírügynökség pénteki rövid hírében arról tájékoztat, hogy Dzsalili, aki az iráni legfelsőbb biztonsági tanács titkára, találkozott Vang Csia-zsujjal, a Kínai Kommunista Párt (KKP) központi bizottsága nemzetközi osztályának miniszteri rangú vezetőjével.

Vang itt hangoztatta, hogy Kína támogatja az atomsorompó-egyezmény rendszerének fenntartását, s hisz abban, hogy az iráni nukleáris kérdést a párbeszéd és a tárgyalások útján kell kezelni.

Kína az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) vétójoggal rendelkező állandó tagja, amely a legutóbbi időkig ellenzett mindennemű szankciót Irán ellen.

Az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete, Susan Rice viszont a napokban kijelentette, hogy Kína kész "komoly tárgyalásokat" folytatni a szankciók ügyében, amit a washingtoni Fehér ház azonnal üdvözölt. Barack Obama amerikai elnök közölte: reményei szerint heteken belül megszülethet a javaslat, amit a BT elé terjesztenek.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.